Levéltári Szemle, 70. (2020)

Levéltári Szemle, 70. (2020) 4. szám - Kovács Eleonóra: 70 éves a Levéltári Szemle

7

2020/4. ▪

5

–

21.

Az indulástól számított egy év elteltével az 1952. évi 4. szám bevezetője adott hírt a Levéltári Közlemények újraindulásáról, amely felvetette a kérdést, milyen is legyen ezt követően a Levéltári Híradó profilja, amely a „szünet” idején egyetlen levéltári sajtóorgánumként a Levéltári Közleményeket is pótolni igyekezett. Miután a Közlemények újraindult a levéltárügy „magas elvi tudományos” orgánumaként, fontos volt tisztázni, hogy a Levéltári Híradó adjon-e át egyes tárgyköröket a másik folyóiratnak, vagy megmaradjon továbbra is a levéltárügy valamennyi területére vonatkozó, széleskörű ismereteket közzétevő szaklapként.

A szerkesztőség úgy vélte, hogy nagy módosításokra a továbbiakban sem lesz szükség, hiszen a Levéltári Híradó elsősorban a konkrét, napi levéltári feladatokkal, azok szakirodalmával foglalkozott, s kevéssé a levéltárügy vagy a történettudomány egészét érintő nagy elvi kérdésekkel, s nem volt célja a levéltári forráspublikáció vagy azon alapuló történelmi tárgyú cikkek közzététele. Bár a lap profilját változatlanul szándékoztak hagyni, két irányban mégis továbbfejlesztést terveztek. Az egyik irány a napi munkával összefüggő elméleti kérdések tárgyalása, ösztönözve – mintegy középfokú fórumként1

– a szakmai vitát. Hasonlóképpen fontosnak tartották az egyes levéltárak nagyobb belső munkáinak kiértékelését abban a reményben, hogy a javaslatok, kérdések a már régebb óta igényelt Levéltári kézikönyv elkészítéséhez is hasznos adalékokat hoznak majd a felszínre.

Arra az időközben felmerült igényre, hogy a Levéltári Híradó gyakoribb, az eseményeket jobban követő legyen, a szerkesztők nem tudtak igent mondani, mivel a negyedévente való megjelenés is sok technikai nehézségbe ütközött. A lap így nem vette fel az „üzemi újság” jelleget, ahogy az indítványban szerepelt, a problémákra való gyors reagálásnak azonban igyekezett eleget tenni. A szerkesztőség kérte a kollégákat, hogy minél többen váljanak a Levéltári Híradó rendszeres levelezőivé, küldjenek kérdéseket, hozzászólásokat az egyes cikkekhez, témákhoz, valamint javaslatokat arra vonatkozóan, hogy milyen szakkérdésekről essék szó, miben van szükség szakmai segítségre.

A szerkesztőség igyekezett szóra bírni a fővárosi és a vidéki levéltárosokat is, s köztük egyfajta összekötőkapocsként próbált működni. Ennyi idő távolából különösen érdekesek a szerzőkre vonatkozó következő sorok: „ – végignézve az eddig megjelent számokat – hogy vannak egyes hiányosságok. A cikk írók tábora kezd megmerevedni, egyes nevek már jóformán állandóan ismétlődnek. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a levéltári dolgozók egy része, főleg a fővárosi levéltárak dolgozói nem találják elég érdemesnek, elég lényegesnek a LH-ba való írást. Ők mondanivalójukat az előkelőbbnek tűnő Közlemények számára tartogatják. A vidéki kartársak egy része, mindenesetre egyre kisebb része – pedig még a Levéltári Híradóba sem 1 Feltehetőleg a már szakmai vitára előkészített elméleti munkaanyagok kerültek így be a lapba, amelyek a beérkezett vélemények függvényében később magasabb szinten véglegesítést nyertek.

70 éves a Levéltári Szemle