Levéltári Szemle, 70. (2020)

Levéltári Szemle, 70. (2020) 3. szám - In memoriam - Egey Tibor (Schramek László)

108 Egey Tibor 1937–2020 Intézményünk korábbi igazgatója, dr. Egey Tibor 2020. augusztus 19-én hosszan tartó súlyos betegséget követően életének 84. esztendejében elhunyt. Egey Tibor 1937. január 5-én született Dunakeszin. Középiskolai tanulmányait a Sárospataki Református Kollégiumban végezte. Ezt követően a Debreceni Kossuth Lajos Tudo­mányegyetem hallgatója lett, ahol történelem és népművelés szakon szerzett dip­lomát 1963-ban. Szakmai karrierje a Debreceni Városi Tanács Művelődési Osztályán indult nép­művelési előadóként, ahol 1963 februárjából a következő esztendő októberéig dol­gozott. Fővárosba költözése után előbb a Pest Megyei Tanács Művelődési Osztályán dolgozott 1964-től 1970-ig, majd rövid ideig a budapesti Népművelési Intézetnél állt alkalmazásban. Lakatos Ernő levéltár-igazgató 1971. május 1. napjával nevezte ki csoportvezető levéltárossá a Pest Megyei Levéltárba, majd 1975. május 2-án igaz­gatóhelyettessé. Egey Tibor levéltári munkája mellett elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán a levéltár szakos képzést, amelyről oklevelet 1974-ben szerzett. A levéltár vezetését 1981. december 15-én vette át Lakatos Ernőtől. Irányítása alatt kezdte meg az intézmény a Pest megyei nemesi közgyűlési jegyzőkönyvek regeszta formában történő közzétételét. Vezetése alatt költözött át a Pest Megyei Levéltár a pesti megyeházáról, az aszódi, Üllői úti, és Károly körúti külső raktárakból a mai, modern központi épületbe. Egey Tibor 2003. július 31-én vonult nyugállományba. Pest megye történetének feltárását segítette a Pest Megye Monográfia Közala­pítvány kurátoraként és titkáraként 1991 és 2011 között. Ennek keretében született meg az egyedüli modern megyetörténet, amely a kezdetektől 1686-ig dolgozza fel Pest megye múltját. Igazgató úr nyugdíjba vonulása után rendszeresen részt vett levéltárunk életében, levéltári napokon és más rendezvényeken. Jó szándékú, szere­tetteljes személyisége hiányozni fog mindannyiunknak. Emléke legyen áldott! Schramek László IN MEMORIAM

Next

/
Thumbnails
Contents