Levéltári Szemle, 70. (2020)
Levéltári Szemle, 70. (2020) 2. szám - Karlinszky Balázs: A felzárkozás sajátosságai. Digitalizálás a Veszprémi Főegyházmegyei Levéltárban
8 Levéltári Szemle 70. évf . hasznosnak bizonyulhatnak. A családtörténet iránt érdeklődők számára kezdtük meg a bérmálási anyakönyvek és füzetek közzétételét, amelyek jól kiegészítik és sok esetben pótolják a hiányzó plébániai matrikulákat vagy különböző egyéb okok miatt nem elérhető anyakönyveket. Az e-kutatás szolgáltatás 2019 nyarán indult almenüje az „e-könyvtár”. Ebben, nevéből adódóan, könyvészeti tételeket tettünk online olvashatóvá. A rendelkezésünkre álló egyházmegyei sematizmusok (névtárak) az egyes települések plébániákhoz való hovatartozásában orientálják a kutatót – és biztosítanak betekintést az egyházmegye adott pillanatban érvényben lévő szervezeti felépítésébe és személyi állományába –, a Veszprémi egyházmegye múltjából című könyvsorozatunk 6 pedig az egyházmegye történetével és jelentősebb forrásaival ismerteti meg az érdeklődőket. Az almenüben érhetők el a gyakrabban kutatott sorozatokról készült gépelt levéltári segédletek, lajstromok is, amelyek még a 20. század második felében készültek. Digitalizált gyűjteményünk harmadik pillérjét jelentik a – nem a levéltárunk által szolgáltatott – középkori okleveleink digitális képei. Technikai és személyi háttér A lendületes kezdést szinte azonnal megakasztotta, hogy a szolgáltatás indulását követően olyan biztonsági problémára bukkantunk, amelynek kiküszöbölése csak informatikus bevonásával oldódott meg. 2017 januárjától így ismét megújítani kényszerültünk a szolgáltatást, amelyet immár egy olyan szakember felügyel, aki több egyházi levéltárral, illetve a MELTE-vel is kapcsolatban áll. A helyzet furcsaságát mutatja, hogy végül ez a megoldás bizonyult anyagilag kedvezőbbnek: előbb a külső informatikus bevonása, majd a szolgáltatott fényképek közös szerveren történő elhelyezése. A fényképeket a kalocsai projekthez hasonló módon és méretben készítjük. 7 Lakatos Andor korábban összeállított egy ajánlást az anyagi és minőségi – műszaki és infrastrukturális – szempontok szerint ideálisnak tartott infrastrukturális háttérről, amelyet igazodási pontnak tekintettünk, valamint 2014 júniusában sor került az első, szűk körű egyeztetésre is Kalocsán, ahol több egyházi levéltáros kollégával együtt a helyszínen győződhettünk meg a munka menetéről, mikéntjéről. Azóta többé-kevésbé rendszeresek az ilyen jellegű workshopok, illetve informálisan és újabban formálisan a MELTE vándorgyűlésein is folynak tapasztalatcserék. 6 A sorozat 1933-ban indult: alapvetően püspökéletrajzok, forráskiadványok és plébániatörténetek jelentek meg 13 kötetében, 1949-ig. A rendszerváltás után előbb lassan, a korábbi témákkal, majd 2005-től, a 18. kötettől pedig évente átlagosan egy kötettel folytatódott a sorozat, amely már monográfiákat, illetve egy-egy korszakra vonatkozó tanulmányköteteket is tartalmaz. Eddig a sorozaton belül 34 kötet jelent meg. 7 Vö.: Lakatos Andor: Digitalizálás, e-kutatás Kalocsán (2009–2019). Levéltári Szemle 2020. 1. sz.40–66. Karlinszky Balázs