Levéltári Szemle, 70. (2020)

Levéltári Szemle, 70. (2020) 2. szám - Karlinszky Balázs: A felzárkozás sajátosságai. Digitalizálás a Veszprémi Főegyházmegyei Levéltárban

6 Levéltári Szemle 70. évf . Miután intézményünk jó ideig értelmezhető mennyiségű információval szolgáló honlappal sem rendelkezett, így először ezt a nehézséget kellett leküzdeni. Mivel informatikus munkatárs nem állt nemhogy a levéltár, de sokszor fenntartónk ren­delkezésére sem, ezért jobb híján házi módszerekkel voltunk kénytelenek beérni. Honlapunk ugyan 2008 folyamán elindult, de jellemző módon biztonsági mentéssel nem számoltunk, majd a felület struktúrája a folyamatos karbantartás és a frissítések elmaradása miatt oly mértékben elavulttá vált, hogy később egyszerűbb volt egy teljesen új honlapot készíteni. A régi honlapra feltöltött egyházmegye- és levéltár­történeti adatok, segédletek, mutatók, indexek szöveges és táblázatos fájlformátum­ban maradtak meg. Mindesetre jól jellemzi ezt az időszakot, hogy legértékesebb gyűjteményünket jelentő középkori okleveleinket megfelelő saját honlap hiányában egy osztrák, majd egy budapesti szervezet oldaláról lehetett csak elérni. Az alapok (2013–2016) A Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesületén (MELTE) belül a 2010-es évek elején felmerült, hogy az addig különböző szinten lévő iratsorozatokat a levéltári hierarchia alapján vonjuk revízió alá, és ennek figyelembevételével készüljön el a helyi sajátosságokat is figyelembe vevő levéltári rendszer, valamint az erre épülő új fondjegyzék.3 A revízióval 2013-ra készültünk el, 4 s ezt követően legalább felté teleiben lehetővé vált, hogy a Kalocsán és Győrben ezzel párhuzamosan folyó digitalizálásba bekapcsolódjunk. Mindezzel egy időben honlapunk is megújult, amellyel nagyobb mennyiségű, strukturált adat közlése vált lehetővé. Nem várt módon időközben a személyi feltételek is megteremtődtek a fényképe­zés megindítására: 2010-től, majd 2014 decemberétől egy-egy újabb kolléga mun­kába állásával megduplázódott levéltárunk munkatársainak száma; fenntartónk jóvol­tából kettőről négy főre gyarapodott az intézmény személyi állománya. A két belépő kolléga ekkor felváltva tudta végezni a fényképezés energiát és elhivatottságot igénylő, de alapvetően monoton munkáját. Célunk kezdetben az volt, hogy a család történetet fényképezés után mindössze csak a feltárt hiányok fotózására volt szükség. Az oklevelekről készült felvételek ma is elérhetők a Hungaricana közgyűjteményi portálon: https://archives.hungaricana. hu/hu/charters/search/results/?list=eyJxdWVyeSI6ICJXSkVMPShcIlZlc3pwclx1MDBlOW1pIFx1 MDBjOXJzZWtpIFx1MDBlOXMgRlx1MDE1MWtcdTAwZTFwdGFsYW5pIExldlx1MDBlOWx 0XHUwMGUxclwiKSJ9 (A letöltés ideje 2019. december 27.) Sajnos az oklevelek metaadatainak ekkor elvégzett revíziója során feltárt pontosítások, illetve az újabb átírt oklevelek adatai azóta sem kerültek fel az oldalra. 3 E kezdeményezés ma a MELTE világhálós oldaláról elérhető Arca rendszerben követhető figyelemmel: https://arca.melte.hu/ (A letöltés ideje: 2019. december 27.) Az oldal egyelőre több potenciált rejt magában, mint amekkora a tényleges információtartalma, ugyanakkor az egyesület vezetőségének vannak tervei a tartalmak fejlesztésére. 4 Karlinszky Balázs (szerk.): A Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár fond- és állagjegyzéke. Veszp rém, 2013. (A Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár Segédletei 5.) Karlinszky Balázs

Next

/
Thumbnails
Contents