Levéltári Szemle, 69. (2019)

Levéltári Szemle, 69. (2019) 4. szám - Műhelymunkák - Mákos Judit – Szabóné Maslowski Madlen: Fókuszban a papír. Beszámoló az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára tematikus foglalkozásairól

72 L‍e‍v‍é‍l‍t‍á‍r‍i‍ ‍S‍z‍e‍m‍l‍e‍ ‍6‍9‍.‍ ‍ évf .‍ pedagógiai programjainak és kerettanterveinek harmonizációjával, levéltárunk irat­állományára építve alakítottak ki. Míg a Szolnok településtörténetét végigkísérő, valamint az 1848­49-es szabadságharc és a II. világháború eseményeit helyi vonatko­zású adatokkal színesítő tematikák elsősorban a diákok történelmi, addig a levéltá­runk térképgyűjteményét feldolgozó foglalkozások a földrajzi ismereteit bővítették. Már korábban is tartottunk tematikus levéltári órákat, iratbemutatásokat általános iskola felső tagozatos és középiskolás diákok számára, ebben az esetben azonban a frontális ismeretátadáson túllépve – a pályázatban egyébiránt kötelezően előírt – egyéni és csoportos gyakorlati feladatokkal dolgoztuk fel az elméleti részben hal­lottakat, illetve tettük a gyerekeket motiválttá a foglalkozást vezetővel és csoport­társaikkal való kooperálásra. Ezzel kapcsolatosan már rendelkeztünk némi rutinnal, hisz „A barlangrajztól a nyomtatott könyvig” című állandó kiállításunkra épülő környezetvédelmi prog­ramjaink is ezen az elven működtek, igaz, ez idáig fiatalabb korosztályt céloztunk meg velük. Az írás és az íráshordozók, illetve a papír történetét bemutató foglal­kozás témanapok közé beemelésével azonban lehetőségünk nyílt arra, hogy a már eddig is népszerű és a média által is figyelemmel kísért tárlatot még szélesebb körrel ismertethessük meg. A kérdéskör kifejtése a hármas tagolást követve az alábbiak szerint történt: első alkalommal az írás fejlődését követtük nyomon a diákokkal a képírástól a könyvnyomtatásig, valamint feltártuk a különböző írásrendszerek sajátosságait. Második alkalommal a különböző korokban használt íráshordozókkal, azok előállítási módszereivel, illetve az ókori sokszorosítási eljárásokkal ismerked­tünk meg. Végül a papírgyártás történetét tekintettük át a kínai papíröntő műhelytől a modern nagyipari termelésig. A témák kifejtése során nagy hangsúlyt fektettünk a szemléltetésre, amelyet a különböző íráshordozók előállítását a kiállítási tárlókban bemutató maketteken túl kapcsolódó videók megtekintésével, valamint természe­tesen a papírmerítés élményének személyes megtapasztalásával is biztosítottunk. A történelem segédtudományaival foglalkozó „Levéltári kincsek” című témana­punk annyiban kapcsolódik az imént kifejtettekhez, hogy az oklevéltani alapisme­retek taglalásakor a pergamenkészítési eljárását és az anyag tulajdonságait ismételten górcső alá vettük a tanulókkal. A levéltárunk legértékesebb írásos emlékeket bemu­tató állandó kiállításának címét visszhangzó programunk kiváló apropót szolgál­tatott arra, hogy a foglalkoztatóteremből kimozdulva egy új színhelyen, raktárhe­lyiségeinkben tekintsük meg e dokumentumokat és azok helyes tárolási módját. Az európai uniós nyertes pályázat megvalósítása során az alábbi szakmai és logisz­tikai problémákkal, illetve megoldandó feladatokkal szembesültünk: a feltételeknek megfelelően a 6 együttműködő oktatási intézmény közül egy székhelye nem egyez­hetett meg a pályázó székhelyével. A „vidéki” tanintézmény az együttműködési meg­állapodásban elviekben vállalta, hogy tanulói beutaztatását – amelyet az első évben a pályázat fedezett – a fenntartás öt évében saját forrásból finanszírozza. Ennek elle­Mákos Judit–Szabóné Maslowski Madlen

Next

/
Thumbnails
Contents