Levéltári Szemle, 69. (2019)

Levéltári Szemle, 69. (2019) 2. szám - Hírek - Krónika – válogatás a levéltári élet híreiből (Világi Dávid)

91 2‍0‍1‍9‍/‍2‍.‍ Az Osztrák Állami Levéltár főigazgatója és a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója 2019 januárjában együttműködési megállapodás t írt alá az egykori közös hivatalok – így az egykori Udvari Kamara – segédkönyveinek digitalizálásá val kapcsolatban. A megállapodás kiterjed a korábban már digitalizált kötetekről készült mikrofilm­felvételek egymás közötti cseréjére is. A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday utcai kollégiumában 2019. ja­nuár 23-án komoly tűz keletkezett, amelynek következtében az épületben található Ráday Levéltár iratanyaga is veszélybe került. A tűz végül nem érte el a levéltári anyag tárolására használt raktárakat, ám az oltás során az iratanyag egy része elázott. Január 25-én Budapest Főváros Levéltára munkatársai érkeztek a Ráday Levéltár segítségére, akik elszállították a levéltárból azokat az anyagokat, amelyek a földön voltak és víz érte őket. A két intézmény között létrejött megállapodás értelmében a levéltár egész állománya a BFL raktáraiban nyert ideiglenes elhelyezést. 2019. február 19-én mutatták be az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárá­ban Alföldi Vilma levéltáros Kötél általi halálra ítélem. Budapest–Nyíregyháza–Vitka, avagy egy országosnak beállított „államellenes szervezkedés” felszámolása 1949–1953 című könyvét. A szerző a négy részre tagolt kötetben percsoportokat ismertet ön­álló fejezetekbe rendezve, de a rendező elvet a korszak nyomozati szervei adták meg azzal, hogy olyan pereket konstruáltak amelyek minden ügyében volt egy-egy kulcsfigura, aki összekötötte, és ebből adódóan óriási méretűvé, illetve országossá duzzasztotta az ügyeket. 2019. február 20-án Konkoly Norbert rendkívüli és meghatalmazott moszkvai nagy­követ meghívására Moszkvában tárgyalt az orosz–magyar levéltári kapcsolatok ról Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kulturális kap­csolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára, Szabó Csaba, az Orosz– Magyar Levéltári Vegyesbizottság magyar társelnöke, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója és Földváryné Kiss Réka, az Orosz–Magyar Levéltári Vegyesbizottság tagja, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke. A felek egyeztettek az oroszországi levéltárakban őrzött magyar vonatkozású dokumentumok feltárásáról és a további tudományos együttműködés lehetőségeiről. HÍREK

Next

/
Thumbnails
Contents