Levéltári Szemle, 69. (2019)
Levéltári Szemle, 69. (2019) 2. szám - Forrás és érték - Györgyi Csaba: Őrszemek, regösök, garabonciások: az Őrszemcsapatok és az Úttörőegyüttes Ifjúságmozgalmi alternatívák az államszocializmus idején
47 2019/2. A Garabonciás Együttest tehát a történelmi játékok iránti megnövekedett érdeklődés hívta életre a nyolcvanas évek közepén, 102 így már az Úttörőegyüttes feloszlatása és megszűnése előtt elkezdte tevékenységét, amelynek a Ferencvárosi Művelődési Központ adott otthont. Az egyik forrás szerint azzal a céllal jött létre, hogy „történelmi társastáncokat, azok ismeretét és élményét közelebb hozza a gyermekekhez”. 103 Tagjait általános iskolások közül toborozta, és elsősorban történelmi zenét, táncokat és játékokat tanultak be, s adtak elő. Mindehhez hozzájárult a történelem segédtudományainak, a címer-, zászló- és pecséttannak a tanulmányozása is. A tagoknak, az őrszemekhez hasonlóan, itt is próbát: ez esetben garabonciás hétpróbát kellett tenniük, hogy igazi tagokká válhassanak. 104 Bár a tanulás mellett, az Úttörőegyütteshez hasonlóan, nagy szerepet kaptak a kirándulások és a nyári táborozások, az élmények közös megszerzésének színterei, vagyis maga a közösségi élet, 105 a Garabonciás Együttes művészeti tevékenységének gerincét a történelmi táncok és játékok pantomimes elemekkel gazdagított megjelenítése alkotta, 106 amely „a stílusos, stilizált mozgás pontosságát, fegyelmét, hitelességét fonta egybe a gyermeki játékvilág kreativitásával.” 107 Számtalan sikeres bel-, és külföldi vendégszereplés bizonyítja a heti két próba, illetve a hétvégi alkotótáborok aktív szakmai munkájának hatékonyságát. 108 Többek között olyan emlékezetes előadások születtek ebben az alkotóműhelyben, mint a Középkori Vásár (reneszánsz táncok, játékok), a Bruegel Gyermekjátékok című festménye alapján színpadra állított táncos-pantomimes játék, barokk táncok és táncjáték Purcell zenéjére, a Shakespeare Szentivánéji történetét bemutató táncjáték, az „Ősök nyomdokán” című, a honfoglalás korát idéző műsor, La Fontaine állatmeséinek táncos változata Lully zenéjére, illetve a római kort bemutató pantomim jelenetek. 109 A Garabonciás Együttes 2001-ben a Ford Európai Kulturális Örökség Díjat is elnyerte, és olyan kezdeményezések számára teremtett alapot, mint például a 2003-ban megrendezett Történelmi Társastáncok Országos Találkozója vagy a Garabonciás Művészetpedagógiai Műhely, 110 amelyben többek között egy komplex művészetoktatási tantervet is kidolgoztak. 102 Váradi, 1995: 27. 103 A 15 éves Garabonciás Együttes, 2003., szórólap 104 Váradi, 1986: 29. 105 Együttesünkről azoknak, akik nem sokat tudnak rólunk. Garabonciás, a Garabonciás Együttes újságja, 1991. április 20., 4.; „Jó játszani a Garabonciással!”, írta Trencsényi, 2005: 154. 106 Váradi, 1995: 28. 107 Trencsényi, 2003: 2. 108 Miszné, 2003: 8. 109 Váradi, 1995: 28. 110 Kocsi, 2006: 9. Őrszemek, regösök, garabonciások