Levéltári Szemle, 68. (2018)

Levéltári Szemle, 68. (2018) 4. szám - Hírek - Krónika – válogatás a levéltári élet híreiből (Világi Dávid)

83 2‍0‍1‍8‍/‍4‍.‍ megyei Levéltár is igen aktívnak mutatkozott ezen a területen. Legutóbb november elején került sor feltöltésre, amelynek nyomán újabb tizenegy plébánia anyaga vált hozzáférhetővé. A Magyar Nemzeti Levéltár és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Párt–Állam–Párt címmel önálló internetes felületet hozott létre, amelyen megtalálhatóak az egykori állampártok: a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) és a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) megyei, járási, valamint városi pártfunkcionáriusainak karrierútjára vo­natkozó legfontosabb adatok. A projekt nyilvános bemutatójára október 17-én ke­rült sor. Az adatbázist Tóth Judit főlevéltáros ismertette. A Párt–Állam–Párt honlap a történeti segédtudományok szakszavával élve archontológia, azaz tisztségviselői névtár. Háromezer ember adatai mellett 1500 testület és szervezeti egység került bele. A projekt megvalósulása 47 levéltáros közös munkáját dicséri. A strukturált keresési lehetőségek bemutatása mellett szó esett arról is, hogy a jövőben milyen bővítésekre kerülhet sor (községi párttitkárok, illetve az állami vállalatok és gazdaságok világát meghatározó személyek adatai). 2018. november 9-én került megrendezésre a Budapest az I. világháborúban - A Buda­pest Időgép új fejlesztései. A Tisza-, Károlyi-, Szamuely-, Héjjas-, Rákosi és más perek az interneten címet viselő sajtótájékoztató Budapest Főváros Levéltárában . A leg­újabb fejlesztéseket dr. Sipos András főosztályvezető mutatta be és hangsúlyozta, hogy az a Time Machine FET Flagship projekt részeként is az élen jár, ahogy ez az idei „ Time Machine ” konferencián is kiderült. Az új fejlesztéseknek köszönhe­tően elkészült az 1916. évi rekonstruált várostérkép, amelyet beillesztettek a térin­formatikai rendszerbe. Megvalósult az 1916. évi Budapesti Cím- és Lakjegyzékből a ház- és telekjegyzék, valamint ipari, kereskedelmi és intézményi címtári adatok adatbázisba szervezése és megjelenítése, kereshetővé tétele a térképen, ezenkívül a Magyar Országos Közjegyzői Kamara által támogatott adatfelvitel továbbfejleszté­seként az 1914–1918. évi közjegyzői okiratokra vonatkozó adatok elérhetővé tétele az Időgép térképein navigálva, ilyen módon összekapcsolva az adott ingatlanokat érintő más szöveges és képi forrásokkal. Megjelent a Felsőoktatástörténeti kiadványok. Újsorozat című sorozatunk legújabb, 17. kötete Szögi László munkája , A szatmárnémeti római katolikus bölcsészeti líceum és a püspöki szeminárium hallgatói 1804–1852 címmel. A kötetben a Szatmárnémeti­ben működött bölcsészeti líceum és római katolikus Egyházmegyei Szeminárium több mint kétezer hallgatójának személyi és tanulmányi adatai találhatóak meg. HÍREK

Next

/
Thumbnails
Contents