Levéltári Szemle, 68. (2018)

Levéltári Szemle, 68. (2018) 4. szám - Hírek - Krónika – válogatás a levéltári élet híreiből (Világi Dávid)

80 L‍e‍v‍é‍l‍t‍á‍r‍i‍ ‍S‍z‍e‍m‍l‍e‍ ‍6‍8‍.‍ ‍ évf .‍ történelem–latin nyelv és irodalom szakán diplomázott 1993-ban. 1997-ben lett a Veszprém Megyei Levéltár munkatársa. 2003 óta különböző vezetői beosztásokban dolgozott, elsősorban a levéltári iratanyag belső feldolgozó munkáját irányította. 2015 májusa és 2017 májusa között megbízott igazgatóként már vezette a Magyar Nem­zeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltárát. Mostani megbízása öt esztendőre szól. Augusztus 10-én, életének 51. esztendejében elhunyt a MNL Veszprém Megyei Levél­tárá nak karbantartója, Kálazi István . Budapest Főváros Levéltára a Magyar Kapucinus Delegáció adományának köszön­hetően 2018. augusztus 30-án magánszemélyektől megvásárolta a rend mintegy 500 tételből álló – döntően a budai kapucinus rendház 17–20. századi dokumentumai ból származó – iratanyag töredékét. A német, latin és magyar nyelvű iratok vélhetően a kapucinus rend 1950-es feloszlatását követően kerülhettek el a rendházból, s nap­jainkig lappangtak egy Bács-Kiskun megyei kis település családi házának padlásán. Az így megvásárolt iratok között mind Budapest, mind a kapucinus rend magyar­országi működésének történetéhez pótolhatatlan történeti forrásokat sikerült meg­menteni a történettudomány számára. Szeptember 6-án rendezett Erőgyűjtés és újrakezdés címmel egyháztörténeti konfe­renciát a Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár , amely elsősorban az egyházmegye 17. századi múltjának bemutatását tűzte ki célul. A rendezvény keretei között mu­tatták be az intézmény két új kiadványát is. A Folyamatosság és változás – Egyház­szervezet és hitélet a veszprémi püspökség területén a 16–17. században címet viselő kötet az egyházmegye 16. századra vonatkozó eseményeiről szóló tavalyi konferencia előadásainak írott változatát tartalmazza, míg a „Püspök urat is őrizetbe veszem” című forráskiadvány a veszprémi egyházmegye II. világháborús veszteségeinek dokumen­tumait mutatja be. A zentai Történelmi Levéltár munkatársai Budapest Főváros Levéltára szakem­bereinek segítségével végezték el legértékesebb dokumentumaik, a 17–20. századi adomány- és kiváltságlevelek gyűjteményéhez tartozó iratok restaurálását, az Értéke­ink megmentése – XVII–XX. századi adomány- és kiváltságlevelek restaurálása elne­vezésű projekt keretei között. A folytatásban az anyag digitalizálására is sor kerül, s az elkészült másolatokból kiállítás készül. HÍREK

Next

/
Thumbnails
Contents