Levéltári Szemle, 68. (2018)

Levéltári Szemle, 68. (2018) 4. szám - Hírek - Krónika – válogatás a levéltári élet híreiből (Világi Dávid)

78 L‍e‍v‍é‍l‍t‍á‍r‍i‍ ‍S‍z‍e‍m‍l‍e‍ ‍6‍8‍.‍ ‍ évf .‍ Krónika – válogatás a levéltári élet híreiből 2018. június 19-én egy Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye tudományos életét alapvetően meghatározó néhai házaspár – Dobrossy István volt levéltárigazgató, törté­nész és Fügedi Márta etnográfus, a Herman Ottó Múzeum egykori igazgatóhelyettese – hagyatéka került az MNL Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárának őrzésébe. A több mint háromszáz doboznyi iratanyagot tartalmazó hagyaték e két tudós sze­mélyiség kutatómunkájának a gyümölcse, amely számos – még nem publikált – kuriózumot is tartalmaz. Június 22–27. között, idén 28. alkalommal rendezték meg a szlovén–magyar i?úsági levéltári kutatótábor. A még dr. Gyimesy Endre nyugalmazott levéltár-igazgató által kezdeményezett rendezvényen hat magyarországi és hat szlovéniai középiskolás diák vehetett részt, akik magyar oldalon Rédics, míg Szlovéniában Bogojina (Bagonya) községben kutattak régi dokumentumok, fényképek és kiadványok után. A tábort az idei évben a MNL Zala Megyei Levéltára és a Maribori Területi Levéltár szervezte a MNL Vas Megyei Levéltára részvételével. A diákok a fellelt dokumentumokat a levéltárosok segítségével értelmezték, s ezeken keresztül ismerkedtek a korabeli tör­téneti eseményekkel, a helyi családok mindennapjaival, a határvidék változásaival. A tábort az előkerült iratokból összeállított kiállítás zárta. Júliusban elhunyt Hörömpő Zsolt nyugalmazott segédlevéltáros, Vác Város Levéltára egykori munkatársa. Július 5-én elhunyt dr. Szabó Erzsébet nyugalmazott főlevéltáros. Dr. Szabó Erzsébet 1943-ban Bánhidán született. 1966-ban a Pécsi Tanárképző Főiskolán magyar–törté­nelem–orosz szakon végzett. 1970-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán a tör­ténelem kiegészítő szakot végezte el, 1981-ben ugyanitt védte meg bölcsészdoktori értekezését. 1982-ig pedagógusként dolgozott, majd átkerült az Új Magyar Központi Levéltár kötelékébe. 1984-től a Magyar Országos Levéltár nemzetközi referense­ként folytatta munkáját. 2001. évi nyugdíjazásáig a gazdasági vállalatok referense, majd az információs iroda munkatársa volt. HÍREK

Next

/
Thumbnails
Contents