Levéltári Szemle, 68. (2018)

Levéltári Szemle, 68. (2018) 2. szám - In memoriam - Kovácsné Éltes Éva 1962–2018 (Konrád Aranka)

102 L‍e‍v‍é‍l‍t‍á‍r‍i‍ ‍S‍z‍e‍m‍l‍e‍ ‍6‍8‍.‍ ‍ évf .‍ Éva jól ismerte a könyvtár állományát és kiváló viszonyban volt a levéltáros kollégákkal. Olvasószolgálati munkája során ezt eredményesen hasznosította, miközben mindig segítőkész, figyelmes és udvarias volt. Kivette a részét a kiad­ványcsere munkálatokból is, leginkább partnerek számára kiadványok elkül­désével. Az ő feladata volt az évenként több száz folyóiratkötés előkészítése, amit szintén a tőle megszokott akkurátus munkával végzett. Könnyű volt vele együtt dolgozni, hiszen jól alkalmazkodó és fegyelmezett volt. A számítógépes rendszer, a Corvina IKR használatának bevezetése újabb lendületet adott munkájának. 2001-ben a katalogizáló modul, 2008-ban a beszerzési modul, 2009-ben a kölcsönzői modul elindításában egyaránt nagy szerepet vállalt. Kifejezetten szerette használni a rendszert, mert látta annak előnyeit. Leginkább azt kedvelte, hogy a könyvek adatait elég egyszer leírni, s az megjelenik minden helyen: a katalogizálásban, a beszerzésben és a köl­csönzésben. Könnyebbé vált a munkája a kölcsönzői nyilvántartás terén is, a vonalkód használatával pedig egy leolvasással rögzíthette a kölcsönzést vagy visszavételt. Az állományban való keresés is egyszerűsödött. 2010-től pedig megszűnt a fárasztó év végi kiegészítő leltározás, ugyanakkor a raktár­számok használata is könnyebbé vált. 2009-ben tanácsosi címet kapott 25 éves szakmai munkájának elismerése­ként. Negyedszázadon át a könyvtári munka minden területén jó szakmai tu­dással, szorgalommal, precizitással és megbízhatóan vett részt. A levéltárhoz hűségesen ragaszkodott és erősen kötődődött. Érdeklődése széleskörű volt, sok szépirodalmat és történelmi szakirodalmat is olvasott. 1989-ben ment férjhez, fiatal párként életüket a szüleitől kapott lakásban kezdték, később vidékre költöztek, családi házba. Három gyermeke szüle­tett, akiket nagy odaadással és nehézségek közepette nevelt fel. Gyermekei, Ádám, Bálint és Zsóka evangélikus gimnáziumba jártak, s mindhárman vé­geztek felsőfokú tanulmányokat. Többnyire úgy alakult az élete, hogy ő volt a családfenntartó. Utolsó éveiben súlyos betegséggel küzdött, amiből türe­lemmel és optimizmussal sikerült meggyógyulnia. A betegségével folytatott küzdelem után váratlanul, tragikus hirtelenséggel ment el. Konrád Aranka

Next

/
Thumbnails
Contents