Levéltári Szemle, 68. (2018)
Levéltári Szemle, 68. (2018) 2. szám - Műhelymunkák - Szálkai Tamás: Nem életpályamodell: temetkezési vállalkozóból megbízott levéltárvezető – Reszegi Lajos „életei”
44 Levéltári Szemle 68. évf . a vármegye urai elképzelték. A levéltár összes iratait Derecskén tárolták egy pár napig. Innen átszállították Rétszentmiklósra, majd innen is tovább vitték a Biharnagybajom melletti Csillagtanyára. A levéltárt itt érte a felszabadulás. Innen a levéltár előbb Püspökladányba lett beszállítva, majd Újfaluba vitték vissza” ahonnan Debrecenbe került a Vármegyeháza pincéjébe, majd onnan „egy földszinti szobában lett összezsúfolva. Innen szállítottam át jelenlegi helyére. Ezek után nem csoda, ha az iratok teljesen ömlesztett állapotban voltak.” Kellő anyagismeret hiányában néhány hónapon belül két főlevéltáros is lemondott. Reszegi Lajos, aki 1950. május 7-én állt munkába, mint „beosztott” levéltáros, később „megbízott főlevéltáros-helyettes,” 59 végül a levéltár átadásakor „meg bízott levéltárvezető” minőségben. 60 Mintegy fél évi ténykedése alatt a két levéltár anyagának többségét rendezték: „Hajdú, Bihar közgyűlési jegyzőkönyveit, rendezve lett Bihar vármegye urbáriumai a hozzávaló jegyzőkönyvekkel együtt, rendezést nyert a vármegye lakosainak összeírásai 1728-tól és a térképgyűjtemény, amely cirka 80 darab térképet tartalmaz.” 61 Május 8–9-e között a főlevéltárossal Budapestre utaztak felkutatni többek közt a levéltár háború során elrabolt igen gazdag éremgyűjteményét, valamint más levéltári anyagokat és értékeket: sikertelenül. 62 Felfektette a levéltár iktatókönyvét, jelentéseket készített a Levéltárak Országos Központjának, felmérte a megye települési irattárainak háborús veszteségeit, 63 elvégezte az iktatást stb. Az intézményt 1950. december 4-én hivatalosan is átadta Kollega Tarsoly Sándor új levéltárvezetőnek, 64 de egyes feljegyzések szerint még ez év decemberében a levéltárban dolgozott. 65 Munkája gyümölcsét a Kossuth utca 12–14 alatt az 1. emelet 19. számú szobában (a mai kutatóteremben) a következő év áprilisától többek között olyan fiatal debreceni egyetemi hallgatók – későbbi neves történészek – élvezhették, mint Barta János (i?.), Bartha István, Für Lajos, Irinyi Károly, Ormos Mária, Rácz István, Szendrey István. 66 59 A levéltár átadásakor „megbízott levéltárvezetőnek” írják. 60 Bikki István: A magyar levéltárügy szervezete, 1950–1968: rövid áttekintés. LSZ 1991. 4. sz. 69. 61 Az összeírások valójában 1713-tól kezdődnek. Az iratok ma különböző jelzetek alatt találhatóak meg: MNL HBML IV. 1. a., 4. d., 4. b., a térképek pedig: XV. 1. a. 62 MNL HBML VIII. 710. c. 2. k. 63 Jelentésében – a településektől bekért adatok alapján – még azt írja, hogy minden település 1944 előtti iratanyaga elpusztult. Szerencsére ez nem így történt. Uo. 11/1950. 64 MNL HBML VIII. 710. c. 1. d. 8/1950. 65 MNL HBML VIII. 710. c. 2. k. 66 Uo. Szálkai Tamás