Levéltári Szemle, 68. (2018)

Levéltári Szemle, 68. (2018) 2. szám - Hermann István: Levéltári dolgozók életpályamodelljének vázlata

34 L‍e‍v‍é‍l‍t‍á‍r‍i‍ ‍S‍z‍e‍m‍l‍e‍ ‍6‍8‍.‍ ‍ évf .‍ korlatával, életkorával) arányosan emelkedő bértáblát, ugyanakkor az egyes állomások közötti alapbért úgy kell meghatározni, hogy kellően ösztönzően hasson a munkavállalókra. IX.2. Pótlékok Fenntartandónak tartjuk a pótlékok rendszerét, mivel több olyan eleme is van a szakmai kompetenciáknak, amelyeket célzottan nem emeltünk be az élet­pálya rendszerébe. Ilyenek például: a) nyelvismeret: az egyetemi végzettséghez kötött munkakörcsoportok eseté­ben a második középfokon használt idegen nyelv pótlékkal történő honorá­lására teszünk javaslatot (az első középfokú nyelvismeret a diploma megszer­zésének, így a levéltári munka válla lás nak a feltétele), a közép- és felsőfokú szakképesítéssel rendelkezők esetében már az első középfokon ismert idegen nyelvet javasoljuk pótlékkal elismerni. b) tudományos fokozat: jelenleg a levéltárban dolgozók döntő többsége történet tudo má nyi területen szerez tudományos fokozatot, ami mindenkép­pen támogatandó, azonban bizonyos állomásokra való belépés feltételeként történő előírása torzítaná az életpályát, hiszen sok szakmailag kiváló kolléga nem történettudományi, hanem levéltártani kér dé sek kel foglalkozik. Ugyan­akkor a tudományos fokozat megszer zé sé nek pótlékkal történő elismerése válthatná ki a jelenlegi bértábla szerinti külön (J) fizetési osztályt. c) vezetői pótlék: a vezetői feladatok ellátása kiemelt felelősséggel jár, így annak pótlékkal történő elismerése is feltétlenül szükséges. IX.3. Folyamatos bérkövetés Elengedhetetlen az életpálya működéséhez, hogy kormányzati garanciák kerüljenek be a bérhelyzet folyamatos felülvizsgálatára és az ország teljesí­tőképességéhez, valamint a fogyasztói indexekhez kapcsolódó bérkövetésre vonatkozóan. Különben pár év alatt az életpálya motivációs oldala elértékte­lenedik, mint az a közalkalmazotti munkakörök esetében is bekövetkezett a bérek reálértékének folyamatos csökkenése folytán.

Next

/
Thumbnails
Contents