Levéltári Szemle, 68. (2018)

Levéltári Szemle, 68. (2018) 2. szám - Hermann István: Levéltári dolgozók életpályamodelljének vázlata

7 2‍0‍1‍8‍/‍2‍.‍ I.2. Levéltáros életpálya A minisztérium által az MLE részére küldött felkérőlevél egyértelműen a levél­táros életpályamodell tervezetének megalkotására kérte fel az egyesületet, így – a korábban jelzettek ellenére is – a továbbiakban kizárólag e szűk mezsgyén haladunk tovább, figyelembe véve azonban a múzeumok és a könyvtárak ha­sonló koncepcióit is, hiszen várhatóan a beérkező anyagok felhasználásával készül majd el az egységes életpályamodell. A vitaanyag elkészítése során az életpályát a levéltárak és a bennük dolgozó munkatársak számára ideális szakmai előmenetelt és továbbfejlődési lehető­séget garantáló keretrendszernek tekintettük. Ez azt jelenti, hogy figyelembe véve a levéltárak jelenlegi – ideálisnak semmiképpen nem tekinthető – infra­strukturális helyzetét, személyi és anyagi ellátottságát, egyfajta szakmailag az ideálishoz közelítő modellt kívántunk készíteni. Tettük ezt annak a tudatában, hogy a jelenlegi bérszínvonal mellett az életpálya sokak szemében jogosan csupán a bérrendezéshez vezető egyetlen járható útként jelenik meg. I.3. Szakmai dolgozók életpályája / valamennyi levéltári dolgozó életpályája A pedagógus életpályamodell bevezetésének tapasztalatai azt mutatják, hogy a szakmai (pedagógus munkakörben) dolgozók kiemelése jelentős feszültség­forrás az ágazaton belül. Ennek beismerését mutatja, hogy a kormányzat az iskolákban nem pedagógus munkakörben dolgozó munkatársak kompenzá­ciójára kényszerült. Fontos kérdés annak megvitatása, hogy a szakma kizárólag a szakmai mun­kakörben foglalkoztatottak részére, vagy pedig valamennyi levéltári dolgozó részére kívánja az életpályát megalkotni, illetve bevezettetni. Erről a kérdésről információink szerint a többi közgyűjteményi területen is vita folyik. A kormányzat várható álláspontja e téren a pedagógus életpálya tapasztalatai alapján kérdésesnek tűnik, bár a minisztérium által megküldött koncepció kizárólag a szakmai munkatársakkal számolt. A csak a szakmai munkatársak számára bevezetett életpálya hátránya a min­den bizonnyal megjelenő feszültségforrás, amelynek csak egy jelentős területe a bérfeszültség, de nem szabad elhanyagolni a megbecsültség, a rangsorba állí­tás kérdéskörét sem. Előnye, hogy szakmailag tiszta helyzetet teremt, azaz nem foglalkozik olyan szakterületekkel (pénzügy, munkaügy, karbantartás, stb.) Levéltári dolgozók életpályamodelljének vázlata

Next

/
Thumbnails
Contents