Levéltári Szemle, 67. (2017)
Levéltári Szemle, 67. (2017) 1. szám - Műhelymunkák - Pál István: Egy felesleges tiszteletkör. A hírszerzés célszemélye: Kelen Imre karikaturista
Egy felesleges tiszteletkör 59 ENSZ főtitkár beszédeit, amelyből kiolvasható Hammarskjöld politikai nézeteinek és ars poeticájának lényege. 61 1968 nyarán a Bécsben megrendezett nemzetközi légiposta bélyegkiállításon a művész standja kiemelt figyelemben részesült, hiszen az általa tervezett bélyegek maguktól elmondták az ENSZ történetét. 62 1970 májusában Fifty Voices Of the Twentieth Century (Ötven hang a huszadik században) címmel egy újabb válogatást adott ki, amely az évszázad 50 kiemelkedő személyiségét mutatta be a tőlük származó legjellemzőbb idézetekkel. 63 Egy negyedévvel később, augusztus 20-án a karikaturista műveit kiállították a Szépművészeti Múzeumban. 64 A WFUNA (World Federation of United Nations Assocations – ENSZ Társaságok Nemzetközi Szövetsége) által havonta megjelentetett kiadvány 1973. februári, az ENSZ által a leszerelés ügyének népszerűsítését szolgáló bélyegsorozatával foglalkozó, számának címlapját ugyancsak a művész tervezte. 65 Kelen Imrét 1973-ban a nyugati történelemtudomány részéről is komoly megtiszteltetés érte, ti. George Scott brit történész a Népszövetség felemelkedéséről és bukásáról szól könyvét a korabeli politikusokról és államférfiakról készült, ’20-as és ’30-as évekbeli karikatúráival illusztrálta. 66 Még ugyanabban az évben megemlékezett nagyra becsült elődjéről, a Mr. Nonsense néven ismertté vált Edward Lear XIX. századi angol humoristáról, aki Viktória királynőt is tanította rajzolni. 67 Az utolsó, nagyobb lélegzetű műve a következő év folyamán látott napvilágot, amelyben az önmagát is műkedvelő- nek tartó Kelen Imre a rajzolás szépségeibe próbálja bevezetni olvasóit, amelynek égisze alatt Leonardo da Vinci nevében ad tanácsot lelkes amatőr követőinek. 68 Nem sokkal 80. születésnapja előtt, 1976. szeptember 24-én a Kulturális Kapcsolatok Inté- zetének kiállítótermében Boldizsár Iván nyitotta meg azt a tárlatot, amely főként a mű- vésznek a két világháború közötti időszak vezető személyiségeiről készült gúnyrajzait tárta a hazai nyilvánosság elé. 69 A kiállítás csak szeptember 26-ig volt látható, így Lánczos Zoltán nem véletlenül írta, hogy a KKI igazgatósága nagy szolgálatot tenne a köznek, ha meghosszabbítaná az időtartamot. A művész 1919 és 1951 közötti korszakának termését hozta el Budapestre, sok alkotásán a kifigurázott politikus aláírása is szerepelt, hiszen velük az esetek többségében személyes ismeretségben állt. Kelen Imre akkor már Bécsben tartózkodott, mivel felesége az UNIDO szerkesztőségét irányí- totta. 70 Az Egyesült Államok népesség nyilvántartásának a világhálón is elérhető adatbázisa szerint jogilag az idős művész utolsó állandó lakhelye New York városában 61 K ELEN , 1968. 3 – 225. 62 L IDMAN , 1968. D29. 63 W ERSTEIN , 1970. 194. 64 MNL OL XIX – J – 1 – j – USA – 1970 – 002231 – 65/1970 – Tárgy: Kelen Imre kiállítása Budapesten. – B udapest, 1970. VI. 16. 10 l. 65 T OWER , 1973. 36. 66 S COTT , 1973. 272 – 273. 67 K ELEN , 1973. 9 – 111. 68 K ELEN , 1974. 1 – 140. 69 S OÓS , 1976. 5. 70 L ÁNCZOS , 1976. 7.