Levéltári Szemle, 67. (2017)
Levéltári Szemle, 67. (2017) 1. szám - Műhelymunkák - Pál István: Egy felesleges tiszteletkör. A hírszerzés célszemélye: Kelen Imre karikaturista
Egy felesleges tiszteletkör 51 zott Kelen Bélával (!), 24 az ENSZ rádió magyar szerkesztőjével. A beszélgetés során kiderült, hogy Kelen Imre ismerte Polgár Dénes családját, hiszen a Magyar Televízió tudósítójához hasonlóan maga is győri származású volt. 25 Ezzel egy időben a televíziós újságíró is emlékezett a célszemélyre, aki gyerekkorában ismert meg, mint híres karikaturistát. Időközben többször is találkoztak, ám sokáig csak a régi győriekről folyt a diskurzus. Kelen azt hangoztatta, valahányszor összefutnak, mindig fájdalmat érez, mert Polgár óhatatlanul eszébe juttatja azokat a rokonait és barátait, akiket a nácizmus elpusztított. Bár az 1930-as évek elején járt utoljára Magyarországon, Kelen Imre nem akart hazalátogatni, mondván, ezzel csak feltépné a régi sebeket, ugyanakkor az egyes amerikai lapokban írt cikkei és a hozzá mellékelt gúnyrajzok nem festettek túl pozitív képet a Szovjetunió akkori első emberéről. A későbbi beszélgetéseken már a politika is előkerült, bár eleinte hangoztatta, hogy „nem politizál”. Kijelentése szerint „nem az a baj, hogy Hruscsov az asztalt verte, hanem az, hogy emögött valami jól átgondolt terv van”. Kelen sem az SZKP főtitkárának, sem Eisenhower elnöknek nem adott igazat, hanem – John Kenneth Galbraithhez, a korszak nemzetközileg elismert amerikai teoretikus közgazdászhoz hasonlóan – úgy vélekedett, hogy „a két rendszer valahol középen fog találkozni, ha addig nem tör ki a háború”. 26 A legutolsó találkozás alkalmával viszont megjegyezte, hogy „legalább öten feljegyezték már, hogy mi itt beszélgetünk”. Polgár kérdésére, hogy ez Kelen s zerint hogyan egyeztethető össze az Egyesült Államokban uralkodó szabadsággal, annyit felelt, hogy „szabadság ide, szabadság oda, itt a falnak is füle van”. Ettől függetlenül nem félt a magyar újságíróval beszélgetni. Virág jelentéséhez a „Róna” fedőnevű N ew Yorki rezidens ( Horváth József főhadnagy) 27 annyit fűzött ho zzá, hogy Polgárnak többször is lesz alkalma találkozni a célszeméllyel, aki nemrég ugyan nyugdíjba ment, de társadalmi munkában még mindig bejár az ENSZ rádiój á- hoz. A New Yorki rezidens egybe n – nem alaptalanul! – figyelmeztetett rá, hogy K elen „politikailag ellenséges velünk szemben”, ám ettől eltekintve bizonyos szálak M agyarországhoz kötik, és gyakran össze lehet vele futni a világszervezetnél. A hírszerzés célja az volt, hogy Polgár Dénes minél többször beszélgessen vele, elérendő, hogy a későbbiek folyamán „sötéten” információkat adjon: Kelen akkoriban ugyanis nem sz í- vesen beszélt politikai kérdésekről. 28 Két évvel később, 1962 októberében Borsányi Imre rendőr őrnagy, a III/I Csoportfőnöksé g 1A alosztályának vezetője úgy döntött, hogy 1964), bonni (1966–1971) tudósító. 1971-től 1977-ig a Hét című külpolitikai műsor főszerkesztője, majd 1977 és 1981-es nyugállományba vonulása között brüsszeli tudósító. (HERMANN, 2008. 844.) 23 ÁBTL 3. 2. 3 – Mt – 886/1 – 2. (Polgár Dénes). Évkör: 1960 – 1963. 281 oldal. 24 Valószínűleg véletlen elírás, mert Kelen Béla (1920 – 1994) viszonylag ismert pártvezető volt 1945től. 1956tól az MSZMP Budapesti Bizottsága agitációs és propagand a titkára, 1962 októberétől 1983ig pedig az Esti Hírlap főszerkesztője. 25 P OLGÁR , 2008. 7. 26 G ALBRAITH , 1970. 27 ÁBTL 3. 2. 6 – OL – 2/58 – Washingtoni levelezési dosszié „B” – Tárgy: Megbeszélések a New Yorki rezidenssel. – FELJEGYZÉS. – Budapest, 1961. VII. 27. 81 – 82. (Horváth József nem azonos a III/III. Csoportfőnökség utolsó parancsnokával.) 28 ÁBTL 3. 2. 4. K – 770/T – „Zerdid” – Kt. – 451/62 – 146/„A” – 1960. sz. jelentés. – Tárgy: Kelen Béla ügye. – Adta: „Virág” – Vette: Róna. – New York, 1960. X. 27. 41 – 42.