Levéltári Szemle, 67. (2017)
Levéltári Szemle, 67. (2017) 1. szám - Kilátó - Marie-Odile Mergnac: A populáris családfakutatás fejlődése Franciaországban Fordította: Szerényi Ildikó
Marie-Odile Mergnac 40 tetek régióról régióra számba vették a helyi nemességet, kizárva a címbitorlókat. A dicsőség emlegetése ráadásként jelent meg az évkönyvekben, mivel a nemességet összeírók nem elégedtek meg a jogi és pénzügyi privilégiumok felsorolásával: a kezdetekben megfogalmazott cél mellett életrajzok és történetek egészítették ki a genealógiai törekvéseket, melyek a helyi nemesség nagyszerűségét voltak hivatva kiemelni. A nemesi családok gyakran tetemes összegeket fizettek a kötetek szerkesztőinek, ily módon kí- vánták biztosítani, hogy a publikáció kedvező színben tüntesse fel őket. Társadalmi kiválasztódás zajlott le tehát abban a tekintetben, hogy a tekintélyes családok megjelentek-e vagy sem ezekben a kötetekben. Hogy egyes személyek vagy családok joggal vagy jogtalanul maradtak-e ki ezekből a nemesség-összeírásokból, ma már kevésbé tekinthető lényegesnek: a »kifelejtett« családok vagy még rosszabb esetben visszautasított személyek egyértelműen kikerültek a helyi nemesség köréből. A genealógia a 19. században A forradalom eltörölte a nemesi címeket, a földesúri jogokat és a születéshez kötött pénzügyi kedvezményeket. A genealógia oly mértékben kötődött a nemességhez, hogy teljesen hiteltelenné vált. Paradox módon a 19. század első felétől kezdve a leszármazástan tagadhatatlan újjászületésének lehetünk tanúi. A genealógiai kiadványok megsokszorozódtak, bár ezek az írások pusztán a bennük felsorolt családok hiúságát szolgálták, ugyanis gyakran olyan, a rokonság által fizetett szövegek kerültek a művekbe, melyek kedvező színben tüntették fel a szereplőket. Ez a jelenség már a megelőző évszázadban is megfigyelhető volt némely nemes család esetében. Az effajta hozzáállás olyan méreteket öltött, hogy a tudományág több évtizedre ismét hiteltelenné vált. Többek között a következő kötetek olvasásánál hasznos a kritikai látásmód: „Le nobiliaire universel de France” (Franciaország egyetemes nemessége), melynek Nicolas de Saint-Allais, írói álnéven Nicolas Vitton a szerzője, „L’histoire généalogique et héraldique des pairs de France” (Franciaország főnemességének genealógiai és heraldikai története) Courcelles »lovag« tollából, Claude Drigon de Magny »márki« „Le livre d’or de la noblesse de France” (Franciaország nemességének arany könyve) és Louis Drigon de Magny gróf „Le nobiliaire universel de France” (Franciaország egyetemes nemessége). Hasznosak ezek a kiadványok, hiszen mindent nem tekinthetünk a képzelet szüleményének, ám a szerzők ügyesen ötvözik a valóságot a kitalált eseményekkel, a hiteles forrást az ellenőrizetlen legendával. A felsorolt művek érdekes olvasmányok, ám tanácsos óvatosan kezelni a bennük lévő információkat: ha az adat pontos és visszakereshető, elfogadhatjuk hitelesnek; ha nem, tanácsos tovább folytatni a kutatást. Az újjászületés kezdetei Komolyabb művek csak a 19. század vége felé kezdtek el megjelenni. Albert Révérend a „Titres et confirmations de titres” (Nemesi címek és megerősítésük) (1894–1909) c. művének köszönheti hírnevét, amely a 19. századi nemes családok kutatásával foglalkozik. Gustave Chaix d'Est-Ange pedig „Dictionnaire des familles françaises anciennes ou notables à la fin du XIXe siècle” (Tekintélyes és ősi francia családok tára a 19. szá- zad végén) (1903) címmel állított össze figyelemre méltó névtárat, Jules Villain „La
