Levéltári Szemle, 67. (2017)
Levéltári Szemle, 67. (2017) 3. szám - Hírek - Városbírók és polgármesterek. Az MNL Zala Megyei Levéltára Tudományos Konferenciája (Bakonyi Péter)
Hírek 86 esett a zalaegerszegi zsidóság gettóba zárása és deportálása. A háború után a népbírósági tárgyaláson azzal védekezett, hogy csak a felsőbb utasításokat hajtotta végre, ez azonban nem hatotta meg a bíróságot és Tamásyt öt év börtönre ítélték. A konferencián utolsóként felszólaló Káli Csaba a második világháború végétől az 1950-ig terjedő időszakot tekintette át. A pártközi értekezleteken született megállapodás alapján a korszak első két polgármestere a Nemzeti Parasztpárt soraiból került ki. A Budapestről érkezett, tanár és újságíró, Baráth Ferenc 1945. április közepén foglalta el a város polgármesteri székét. Két küzdelmes éven át próbált megoldást találni az egyre nyomasztóbb gazdasági és szociális problémákra, igyekezett lavírozni a szovjet parancsnokság és a kommunista párt követelései, valamint saját párttársai intrikái kö- zepette. Baráth lemondása után dr. Mikula Szigfrid került a város élére, aki 1936 és 1944 között, mint Zalaegerszeg alpolgármestere és főjegyzője már komoly tapasztalatokra tett szert. 1947 után azonban az egyre nagyobb hatalomra szert tevő kommunisták szemében már nem kívánatos személynek számított a parasztpárti politikus és egyre inkább háttérbe szorították. Mikula végül 1949 nyarán mondott le tisztségéről. A város új polgármesterét a kommunista párt adta, a hat elemit és különféle pártiskolákat végzett Siklósi Mihályné személyében. Rövidre szabott működése alatt leginkább há zasságon kívül folytatott kapcsolataival keltett feltűnést. A tanácsrendszer megalakulá- sa után különféle vezető pozíciókat kapott Zalaegerszegen, majd Budapesten, ám köztörvényes bűncselekményei miatt 1958-ban minden tisztségétől megfosztották. A konferencia zárásaként a levezető elnök röviden értékelte a felszólalásokat és elismerően szólt a kutatók felkészültségéről. Végezetül reményét fejezte ki, hogy elhangzott előadások a nem túl távoli jövőben nyomtatott formában is megjelenhetnek. Bakonyi Péter