Levéltári Szemle, 67. (2017)

Levéltári Szemle, 67. (2017) 3. szám - Horváth J. András – Németh Ágnes: Beszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesülete 2017. évi vándorgyűléséről

Beszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesülete 2017. évi vándorgyűléséről 23 A másik érdekes vendéglátástörténet objektum a felföldi mezőváros tájegységében található Mádi borozó. Az épület rekonstrukció, eredetileg kéttraktusú lakóház volt; az

első épületrészt Klein Mózes zsidó kereskedő bérelte, bolttal és kétszobás lakással, míg

a pincében kocsma működött. A hátsóban lakott a keresztény ingatlantulajdonos. Itt

kocsmatörténeti kiállítás található a témát érintő eszközökkel. De mi is volt valójában

a korabeli kocsma? – tette föl a kérdést az előadó. Ez az intézmény évszázadok óta a

társas együttlét sajátos színterének számított. Nem feltétlenül menthetetlen alkoholisták gyülekezőhelye, hanem olyanoké – hallhattuk –, akik egyszerűen jól akarják érezni

magukat „a jelen meghatározott keretei és rekvizítumai között”. A történeti források

legelsőként egy bizonyos Kopasz Péter esztergomi fogadóst említenek 1279-ből. A levéltári kutatásokra épülő feltáró munkák nyomán új távlatok nyílnak meg a múzeum

számára is. Az egyik legfontosabb tematikai egységet a múzeum számára a kocsmaépü-

let vizsgálata, a kocsmai üzemeltetés módja képezi. Szóbeli hagyomány és írásos forrá-

sok is rendelkezésre állnak a rekonstrukció megvalósításához. A vakbormérés titokban

működtetett bormérést jelentett, de ismert a kurtakocsma, a 6, 10, 12 krajcáros kocsmák, valamint a butellás bormérés is, amely az 1888: 35. tc. alapján bizonyos összeg lefizetésével egész évben lehetővé tette a termelő számára zárt palackban a bor értékesí-

tését; a száraz kocsma pedig a sör árusításának tilalmát jelentette. A múzeum új bejárati épületéhez a mezőhegyesi vasútállomás restijének rekonstrukcióját használták fel az eredeti épületkiosztásnak megfelelően. Ehhez kapcsolódott

a skanzen-vonat 2,1 km hosszú pályája. A múzeum területén, amely Európa leghoszszabb múzeumi vasúti pályája, egy 1930-as Ganz-Jendrassik-féle dieselmotorkocsi

üzemel. A modern-kori néprajz fontos felismerése, hogy a vasút – különösen a századforduló időszakában – fontos szerepet töltött be a magyar vidék társadalmának formáló-

dásában. A századfordulón nagyjából 1500 vasútállomás, 1912-ben 116 pályavendéglő

működött, I–III. oszt. besorolással. A rekonstrukciókhoz sokat segített a MÁV levéltá-

ri anyaga, az 1870-es évektől készített típustervek tanulmányozása. Ám restiket

magánvasúttársaságok is üzemeltettek, amelyek a korábbi csárdák szerepét vették át. Érdekes kérdés a képi források elemzése: a képzőművészeti alkotások, valamint a

19. század végétől már a fotográfia is hasznos információkat nyújt a tárgyi világ bemutatásához. A képi források kapcsán az előadó Weinstock Ernőnek, a két háború közötti képeslapkiadás egyik legjelentősebb alakjának különlegesen gazdag gyűjteményére

utalt, amely mintegy tízezer üvegnegatívot és 400 ezer postatiszta képeslapot tartalmaz.

Létrehozója nem naplót vezetett, hanem fényképezett, így a család élete az 1910-es évektől adatolt fotókkal dokumentált. A restik által bevezetett kereskedelmi újítások között említette meg az előadó a falon

kifüggesztett helyi menetrendet, s az azonnali fogyaszthatósága révén fontossá vált

csapolt sört. A Zwack-gyár kitűnő üzleti érzékét tanúsítja a cégnek a MÁV-val kötött

kereskedelmi szerződése. Ami az éttermi választékot illeti, a zónatarifarendszerhez „illeszkedő” zónaadagok bevezetése érdemel figyelmet. Mindez azonban jobbára ma már

a múlt – zárta szavait Sári Zsolt. Zeke Gyula író, történész „A kávéháztörténet levéltári forrásai” című előadásában

a létesítmények történeti rekonstrukcióját célzó munkálatainak kutatásmódszertani