Levéltári Szemle, 67. (2017)
Levéltári Szemle, 67. (2017) 3. szám - Horváth J. András – Németh Ágnes: Beszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesülete 2017. évi vándorgyűléséről
Horváth J. András–Németh Ágnes 10 múlt két évtizedben a kor kihívásaira adott – többségében sikeres – adaptációját, szá- mos olyan elemre azonban nem jutott idő, ami meghatározza ennek a területnek a mindennapi életét és jövőbeni sorsát. A dolgozók béréről, az életpályamodell lehetősé- géről, a régészettel kapcsolatos jogszabályokról, a műtárgyakról és a turizmus szerepé- ről talán csak egy későbbi, hasonlóan összeszedett és informatív előadáson tájékozódhatunk. Deme Péter végszavában ismét visszautalt Alfred Lichtwark örökérvényű szavaira, s felhívta a figyelmet, hogy időszerű lenne itthon is újradefiniálni a múzeum fogalmát. Török András, a Fortepan fotóarchívumot kezelő Summa Artium Nonprofit Kft. igazgatója a civil szféra és a levéltárak együttműködésének tapasztalatairól tartott rendkívül képgazdag és szórakoztató előadást, amelyben a vándorgyűlés helyszínét kö- szöntve miskolci képekkel demonstrálta a Fortepan adatbázisát, beszélt alapításáról, felépítéséről és működéséről, kitért a civil szervezetek és a közgyűjtemények közötti kapcsolatra. Az előadó értelmezésében a civil szervezetek a levéltárak számára a hidat képezik a társadalom felé, alapvetően nem kormányzati szervezetek (NGO), amelyek finanszí- rozása részben kormányzati jellegű, feladataik szerint viszont részben autonóm szervezetek (kvázi autonóm NGO-k, azaz QuANGO-k). Az igazi civil szervezetek létrejöttéhez és működéséhez Török szerint feltétlenül szükséges egy, a látomással rendelkező „szent őrült”, valamennyi szervezeti és adminisztrációs tudás és/vagy háttér, illetve a társadalom szimpátiája. Ez utóbbi feltétlenül szükséges, hogy a civil szervezetek nagy hajtóerejét adó önkéntesek erejének segítségével fel lehessen építeni és működtetni egy ilyen gyűjteményt. Feltette a kérdést, hogy mibe ütheti egy civil szervezet az orrát? Példái nyomán kiderült, hogy szinte mindenbe, és ami a Fortepant alapító és az eszmével rendelkező Tamási Miklós fotógyűjtögető magánhobbijaként indult, „lopakodó aktivizmussá” alakult át, amely során feszegetik a törvényesség határait. Feltett célja, céljuk ugyanis, hogy példának okáért a múzeumokban ne lehessen pénzért árulni a köz tulajdonát ké- pező és ott őrzött fotók másolatait. Fő törekvésük, hogy a Fortepan válogatott, online fotóarchívumként ingyenesen és önkéntesen tárja a társadalom elé közös kulturális kincseinket. Mivel a való világban élnek és boldogulnak ők is, a Fortepan a Summa Artium Kft. „virtuális alapítványa” lett, illetve a Creative Commons 3.0 szabványa segített ennek a szerzői jogi megvalósításában. A Fortepan 2010. augusztus 20-án indult körülbelül 5000 képpel, amelyek egy ré- szét Tamási Gábor lomtalanításokon gyűjtötte össze. Az időhatárok eredetileg 1900 és 1990 voltak, azonban ma már korábbi képeket is fogadnak, későbbieket azonban nem. A gyűjtemény földrajzi kereteit elsősorban Magyarország, a történelmi Magyarország, az Osztrák–Magyar Monarchia adták, mára azonban elfogadják magyar turisták bárhol elkészített képeit is. Az indulás az OSA Archívum támogatásával következhetett be, ekkor jelennek meg az első adományozók és önkéntesek is. A második évükben már keresési lehetőség volt a honlapon, megjelentek a családi adományozók, illetve végül el nem fogadott üzleti ajánlatokat is kaptak. A Budapest folyóirat díját is ekkor kapták meg. 2015-ben Budapest Főváros Levéltárával kötött megállapodás keretében mintegy 1500 Klösz-képpel bővült az online gyűjtemény, ez Török bevallása szerint hozzájárult
