Levéltári Szemle, 67. (2017)
Levéltári Szemle, 67. (2017) 2. szám - Kilátó - Horváth J. András: Levéltárértelmezés, forrásértékelés és levéltárhasználat az Archivar 2010—2016 közötti évfolyamainak vezető írásaiban
Horváth J. András 68 A levéltári érték tárgyában tartandó vita szükségességéről szólván, az itthoni szakmai fórumokon jószerivel fel sem merült fontos fejleményre hívja fel a figyelmet Kretzschmar. Nevezetesen arra, hogy az 1990-es évek óta jelentős és elmélyült vita bontakozott ki Németországban a levéltári értékről, amely a levéltári iratátvételek gyakorlati tennivalóit is a legközvetlenebbül érintette. Az alkalmazott dokumentációs profil fogalma alá vont különféle segédeszközök addigra ugyanis kimerítették lehetőségeiket, s csupán utaltak a további szakmai diskurzus szükségességére. Fő kérdésként merült fel, hogy hogyan lehet ezt az eszközrendszert továbbfejleszteni és optimalizálni annak érdekében, hogy az olyanfajta multiperspektívikus levéltári anyagot eredményezzen, amely megfelelően képes tükrözni egy plurális társadalmat. Kritikaként fogalmazódott meg állami tényezők részéről a digitális korszak követelményeiből fakadó levéltári problematika megvitatásának hiánya is. Kérdésként merül fel, hogy mi a költséghatékony módja a nem nagy terjedelmű, ugyanakkor értékes digitális levéltári anyag értékelésének. Az eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy kommunális területen, valamint felsőfokú oktatási intézmények esetében előállított dokumentációs profilok többé-kevésbé alkalmasak ilyen tárgyú diskurzus továbbvitelére, vagyis annak megválaszolására, hogy mi módon képesek ezen dokumentumok tabumentes értékszempontok és célok felmutatására. Emellett azonban a legfogósabb kérdést az eredeti digitális iratok archiválása vetette fel. A Baden-Württembergi Tartományi Levéltár már 2003 óta számos ilyen állománnyal gyarapodott, s itt az alapelv az volt, hogy ezeknek az analóg iratokkal tartalmi és szerkezeti szempontból összevethetőnek kell lenniük. Szövetségi szinten, az elektronikus iratok technikailag már régebb óta megfeleltethetők egymásnak, s egyre inkább tartalmi tekintetben is hasonló folyamat tapasztalható. A másik, számos vitára okot adó kérdéskört az egyre nagyobb jelentőségű, ugyanakkor a cikk szerzője szerint Németországban nem túl fejlett records managementrendszernek (RM) a digitális iratok vonatkozásában való értelmezése, illetve értékelése képezte. Jóllehet nincs vita arról, hogy a levéltárosnak aktív rátekintése kell lennie az iratkezelési folyamatokra, de az alapjában véve ügyviteli szempontú records management többnyire ellentétben áll a levéltári értékelési szempontokkal. Nyilvánvaló, hogy a digitális világot annak sajátosságai szerint kell megközelítenünk. Az irattári szint („vorarchivisches Bereich”) ennek megfelelően azonban új értelmet nyer. Probléma, hogy még Németországban is korlátozottak a lehetőségek. Proaktív szinten – amint a szerző megállapítja, főként anyagi okokból, s összefüggésben a deregulációs törekvé- sekkel – nem áll rendelkezésre a levéltári igényeknek is megfelelő RM-rendszer. Az RM-mel kapcsolatos elvi fenntartások ellenére a cikk szerzője kívánatosnak véli az angolszász országokhoz közelítő állapotok elérését. Érdekes az a folyamat, hogy miközben a hagyományos ügyiratkezelés eltűnőfélben van, ugyanakkor az elektronikus ügyiratkezeléssel szemben támasztott igények, a levéltári értékre vonatkozó képzetek átalakulása folytán is megnövekedtek; ezért az elektronikus aktakörnyezetet és struktúrát is ismernünk kell. Szerző ezért is hangsúlyozza a hagyomá- nyos és a digitális iratkezelés közötti kapcsolat fontosságát, üdvözölve ennek a témakörnek a beemelését a tantárgyak körébe például a marburgi levéltáros iskolában.
