Levéltári Szemle, 67. (2017)
Levéltári Szemle, 67. (2017) 1. szám - Somorjai Ádám OSB: Agostino Casaroli bíboros levéltári hagyatéka
Somorjai Ádám OSB 12 megtalálunk, hiszen hivatali munkáját a hivatali körülmények között végezte. Ezt majd akkor lehet dokumentálni, ha megnyílnak a vatikáni levéltárak vonatkozó fondjai. A vatikáni keleti politika és Agostino Casaroli A vatikáni keleti politika a szentszéki konkordatárius politika egyik konkrét változatá- nak tekinthető, amelynek végsősoron lelkipásztori céljai voltak. Ezen a téren sikernek lehetett elkönyvelni az 1964-ben megkötött részleges megegyezést a magyar kormánynyal, valamint a jugoszláv kormánnyal kötött megállapodást. A többi országok eseté- ben erre nem került sor. A vatikáni keleti politika a II. Vatikáni Zsinaton meghirdetett dialógus egyik formája, amelynek legismertebb képviselője Agostino Casaroli, valamint az őt követő szentszéki diplomaták, így Luigi Poggi, Colasuonno és mások. Végső soron azonban a két pápa, az úttörő XXIII. János és főleg VI. Pál nevéhez fűződik. 1978-tól új helyzet állt elő, mert maga a pápa is szocialista ország állampolgára volt. Nincs még feldolgozva a vatikáni apparátusban dolgozó belső ellenzék álláspontjának alakulása, így Luigi Bongianinóné, aki előbb Casarolival, majd nélküle járta Magyarországot, majd Piemontban püspökké neveztek ki. A vatikáni keleti politika értékeléséhez A vatikáni keleti politika értékelése korántsem egyszerű. Míg az olasz történészek – fő- leg a Casaroli-Levéltár anyagára támaszkodva – annak pozitívumait láttatják, a magyarországi kortárs és történész emlékezet annak negatívumait. Így szemére vetik annak naivitását, informálatlanságát, a nyelv- és helyismeret hiányait, katasztrofális személyi politikáját, amely főleg a püspökkinevezések kritikájában fejeződik ki. Pozitívumként lehet elkönyvelni azt a tényt, hogy Magyarországon és másutt nem haltak ki a püspökök, mert 1964-ben, 1969-ben, stb. püspök-kinevezésekre került sor, így papot szentelhettek, elláthatták a helyi egyház kormányzását. Pozitívumnak lehet tartani azt is, hogy sikerült megmenteni azt az alapelvet, hogy a püspököt a római pápa nevezi ki, miután nincs többé apostoli király. Magyarorszá- gon a főkegyúri jogra hivatkoztak még a kommunista politikusok is. Ahogy az Apostoli Szentszék nem ismerte el a Horthy-kormányzat idején a kormány főkegyúri jogát – lévén, hogy azt katolikus király személyére vonatkoztatta – így nem ismerte el a kommunista igényt sem a püspök-kinevezésre. Pozitívumként lehet elismerni végül azt, hogy – bár az egyes püspökök tekintélyét kikezdte a jogos vagy kevésbé jogos kritika – ez a politika biztosítani tudta a hierarchikus egyház fennmaradását úgy, hogy az közösségben maradt Rómával és a világegyházzal. Ez a politika nem volt diadalmenet, hanem a kompromisszumok keresése és megtalálása.
