Levéltári Szemle, 66. (2016)

Levéltári Szemle, 66. (2016) 1. szám - Mérleg - Levéltári múltba pillantó (Kujbusné Mecsei Éva)

Mérleg 82 alispáni hivatalt is elvállalta. 1946-ban az ötgyermekes családapát szintén B-listázták és elbocsá-

tották. A kunságiból hajdúságivá vált Herpay hagyatéka a református levéltár őrizetébe került. Mata Jánosról, Debrecen 1937–1944 közötti levéltárosáról a Békés megyei levéltár igazgatója, Erdész Ádám írt. A szomszédos megyebeli tudós kolléga figyelmét Kner-kutatása irányította rá a debreceni levéltárosra. Mata és Kner Imre ugyanis 1943–1944-ben élénk levelezést folytatott. A román uralmat elfogadni nem tudó, értelmiségi családban született Mata a zilahi gimná-

ziumi évek után Magyarországra szökött, a debreceni egyetemen tanult, diplomázott és doktorált. Költő és fametsző lett, az Exodus Kiadó könyvillusztrátorként foglalkoztatta. „Szellemi

szükségmunkásként” került 1937-ben a művészeket felkaroló Csobán javaslatára a debreceni

levéltárba. Itt volt ideje böngészni a régi iratokat, amelyek regényírásra is ihlették. Gyűjtötte a

régi tárgyakat, és a „történelem a művészet és a filozófia jelentette számára az érdekes, egyedül

érdemes életkeretet.” Knerrel a 20. század legzivatarosabb éveiben került kapcsolatba. Sok és

hosszú levelet váltottak. Az üzletinek indult levelezés lassan átváltozott két gondolkodó elme

szellemi eszmecseréjévé. A levelek nemcsak a tartalmuk miatt érdemelnek figyelmet, ugyanis a levélírók archaizáló stílusa, valamint a Mata-féle illusztrációsor is különleges. 1944-ben mindketten a történelem áldozataivá váltak. Knert deportálták, Németországból soha nem jött viszsza. Matáék debreceni házát lebombázták, Nyírmihálydiba költözött, innen menekült ki a világból az elhurcolások hallatán. Debrecen díszsírhelyre temettette és utcát nevezett el róla. Nadányi Zoltán költőt, újságírót, aki 1926-tól 1944-ig Bihar, majd 1949-ig Pest megyében levéltároskodott Bakó Endre újságíró, irodalomtörténész mutatja be. Nadányi a történelemben és a közéletben is szerepet vállaló családból származik. Repatriált Nagyváradról és Budapestre ment, majd hazatért. A levéltárosi állást a családja találta ki neki. A szegedi egyetemen államvizsgázott, levéltárkezelői szakvizsgát is tett. Csonka-Bihar vármegyének a levéltárát még nem

is hozták át Nagyváradról, amikor állást kapott Berettyóújfaluban. Levéltárosként nem hagyott maradandó nyomot maga után, hiszen költőként élt, így szemlélte a világot. Leginkább ünnepségekre verseket, emlékbeszédeket írt. 1940-ben visszatért Nagyváradra, itt is inkább költői

munkássága ismert. Zsidó feleségével együtt 1944-ben Budapestre menekültek. A Pest megyei levéltárban kapott munkát. 1949-ben innen ment nyugdíjba. Ettől kezdve csak az irodalomnak élt. Az Írószövetségben akkor dúló belháború miatt a csak, mint műfordító publikálhatott. Az egyik legismertebb, legnagyobb szaktekintélynek tartott levéltáros, Komoróczy György 1942–1950 között Abaúj-Torna vármegye levéltárosaként, majd a Debreceni Állami Levéltár,

illetve a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár igazgatójaként tevékenykedett 1972-ig. Az ő személyisé-

gét és jellemét három írás segítségével több aspektusból is megismerhetjük: Szendiné Orvos Erzsébet tudományos, adatgazdag tanulmánya mellett a volt munkatárs, Mervó Zoltánné szubjektív

emlékei, valamint a dédunoka, Horváth Benedek iskolai dolgozatnak készült papa-portréja is

újabb ismereteket villant fel az ígéretes tehetségnek indult történész-levéltáros 20. századi események által érdekesen barázdált Komoróczy és a levéltár életéből. A Pázmány Péter Tudományegyetemen tanuló ifjú számára kivételes lehetőséget jelenthetett, hogy részt vett az Eötvös Kollégium elitképzésén. Ráadásul kétéves ösztöndíjjal Lengyelországba is elutazhatott abból a célból, hogy levéltári kutatást végezzen. Hazatérve tovább bő-

vítette levéltáros ismereteit: az Országos Levéltárban végzett gyakorlata mellett Bécsben is kutatott, sőt publikált is. Később Kassán levéltároskodott, majd katona, orosz hadifogoly lett. Megnyerve Debrecen főlevéltárosi pályázatát, 1950-ben költöztek a cívis városba. Itt is nagy

lendülettel vetette bele magát a munkába: kutatott, publikált, majd kandidált. A tudományos

munka mellett fontosnak tartotta a szakmai előrehaladást is. Külföldön tanulmányozta a levéltári rendszereket, helyben alakította, formálta a raktárat, a fondokat, szervezte a nagy iratbegyűjtést, személyesen is részt vett az iratkezelés ellenőrzésében, szakcikkeket írt az iratkezelésről, a helytörténetírásról. Ma is jól használható, mintaszerű segédleteket, levéltár- és

fondismertetőket készített, községmonográfiát állított össze, kiadványsorozatokat indított,