Levéltári Szemle, 66. (2016)
Levéltári Szemle, 66. (2016) 1. szám - Műhelymunkák - Bagi Zoltán Péter - Kocsis Zsuzsanna: A dél-dunántúli végvidék hétköznapjai. 1526–1568 Missilesek
A Dél ̶ dunántúli végvidék hétköznapjai 1526–1568 missilesek 73 kimaradt Őze közléséből. Továbbá találtunk kilencet, melyeket Csányi a kanizsai fő- tisztekkel közösen írt, de ma mások neve alatt szerepelnek az iratjegyzékekben, Csányi levélírói említése nélkül. Összesen tehát 75 levele maradt fenn 1555-ből. Mint látjuk a levéltári iratjegyzék sem pontos e tekintetben. Őze dátumfeloldási hibái nagyrészt a Boldogasszony ünnepekből fakadtak. Csányi ritkán írta ki, hogy például, havi, nagy, vagy kis Boldogasszonyról van e szó, így mi is csak a mások leveleivel való tartalmi összevetés után tudtuk megállapítani a helyes dátumot. Az eredeti szándék Őze és a többi teljes szövegközlés esetében a regesztázás lett volna. A levelekből, a köszöntő és búcsúzó formulák, illetve a szöveg közti, sokszor körülményesen tisztelettudó formulák mellőzésével, harmadára, felére csökkenthetük volna a terjedelmet úgy, hogy semmi nem marad ki belőle. A fentebb észlelt hibás kiadások nagy száma miatt, azonban az eredetiekkel való összevetés semmilyen módon nem volt mellőzhető. Ez esetben pedig indokolt, egyszerűbb és gyorsabb volt a leveleket újra átírni teljes terjedelmükben, mint regesztát készíteni róluk. Az átírási elvekről A misszilisek szöveggondozása során két fő szempont alapján zajlanak az átírás munkálatai. Egyfelől a munkacsoport célja az volt, hogy olyan átiratok készüljenek a levelekről, melyek minden kutató számára könnyen és gyorsan olvashatok, értelmezhetők. Ugyanakkor törekedtünk arra is, hogy a levélíró nyelvhasználatának a lehető legtöbb egyéni sajátossága is megőrződjön, beleértve a táji és történeti variánsokat, melyek nem nehezítik vagy gátolják az értelmezést. A 16. században a magyar írásbeliség hangjelölési rendszere még nem állandósult. Egyes jelölésmódok általánosabbak voltak pl. a kancelláriai helyesírásból hagyományozódott ew betűkapcsolat az ö hang jelölésére, de mindemellett számos egyéni megoldást is alkalmaztak az írnokok. Az átírás során a könnyebb értelmezés érdekében a szöveget nem betűhű átiratban közöljük, hanem olvasatát adjuk meg. A korban általánosan elterjedt jelölések esetében a grafémákat a hagyományosan jelölt hangnak feleltettük meg. A magánhangzók esetében tehát az ę, ee betűk feloldása lehet e, é hang; az i, j, y, ÿ (és utóbbinak különböző helyzetű, mennyiségű ponttal ellátott variánsai) i, í hangok; az ew, eu, ev, eo, o̗ az ö, ő hangzók jelölése, az u, v, w, ẅ wͤ jelölhet (a szó hangalakjának megfelelően) u, ú vagy ü, ű hangokat. A mássalhangzók írásában hasonlóan általános és elterjedt a cs hang c, ch, cz jelölése; a v hang u, v, w (ritkán ẅ), melyeket szintén a hagyományos hangértékben adtunk meg. A sz hang jelölésének gyakori megoldásai a ß, s és z grafémák. Utóbbi kettő további hangértékekkel is rendelkezhet. Az s jelölhet még s és zs fonémát; a z betű pedig z és zs hangértékben szerepelhet még. Az olvasat meghatározá sa a szövegértelem és a nyelvjárási sajátosságok figyele mbevételével tö r tént. A palatális mássalhangzók betűkapcsolatos jelöléseit, mivel a korszakban általá- nosan ismert és használt formák, a legtöbb esetben egyszerűen feloldottuk, vagyis a gi, gj, gy gÿ olvasatának gy-t; a li, lj, ly, lÿ betűknek ly-t; a ni, nj, ny, nÿ grafémáknak ny-t;a ti, tj, ty, tÿ jelölések pedig ty hangnak feleltettük meg. Némely írnok vagy csak egyes vagy minden palatális mássalhangzó jelölésében mellőzi a mellékjeles vagy betűkapcsolatos
