Levéltári Szemle, 66. (2016)
Levéltári Szemle, 66. (2016) 4. szám - Műhelymunkák - Keresztes Csaba: Kutatási lehetőségek és kutatási esetek az Új Magyar Központi Levéltárban 1970 és 1979 közöt
Keresztes Csaba 84 tásokat, a fővárosba kerülve azonban még több lehetősége lett kutatni, és azóta is a levéltári kutatótermek állandó „vendége”. Visszaemlékezése alátámasztja a lejegyzett forrásokból kiszűrhető információkat. „Úgy volt, hogy a Párttörténeti Intézetben [PTI] folytatom működésemet. Az utolsó pillanatban, [amikor] már mindent felszámoltam Baján, maradtam ki a pikszisből.” Ugyanis másvalakit „vezényeltek” az Intézetbe, Gergely Ferencet azonban kompenzálták. „Én ettől kezdve, mai kifejezéssel élve, kutatói támogatásban részesültem. Azaz, ha kutatni akartam, adtak csillagos pecséttel ellátott megbízást. Ez azért fontos, mert a Levéltárakban, általában, ennek tudomásul vételével kezeltek, 'Elvtársként', többnyire. Ezekben az években két fő témán dolgoztam: a Bajai Türr István Múzeum megbízásából a »Sváb kitelepítés Bács-Kiskun Megyében (főként a bajai járásban)«, a PTI támogatásával pedig a leventeintézmény, majd a cserkészet c. témán. Az ÚMKL-ban az első téma anyagát, a Nemzeti Bizottság és a mező- gazdasági termelés megindításának történetével összekapcsolva. Munkámat a R.– D.né duó engedé- lyezte, ’felügyelte’. A hangulatban a rideg, éber, olykor pedig bizalmaskodó elemek keveredtek. Szerencsére közvetlen kiszolgálóink, levéltárosok, raktárosok emberi módon viselkedtek, és mindent megtettek zavartalan munkánk érdekében. Mivel nem jegyzék alapján kutathattunk, nem tudtuk (ma sem tudjuk), hogy megkaptunk-e minden témánkra vonatkozó anyagot. Hogy mennyire eltérő volt egyes levéltárosok velünk szembeni magatartása arra, egy példát említek. A Levéltár akkori igazgató-helyettese (sajnos a nevét elfelejtettem, akkor a magyar műkincsek hazahozatalán fáradozott) a következőképpen mutatott be egy kutatónak: ’Gergely elvtárs volt az első, aki a szovjetek garázdálkodásainak hatásáról írt a háború utáni mezőgazdaságban...’ Visszatekintve hihetetlennek tűnik. – Nem csak az ÚMKL-ban, de általában a levéltárakban és a könyvtárakban egy ma már elképzelhetetlen családiasnak nevezhető hangulat uralkodott. Ebben a patriarchális légkörben, ha nehezen is, de elviselhető volt a gyanakvás, az elvtársi bizalmaskodás, az anyagok politikai megfontolások alapján történő adagolása, titkolása. Én az akkori levéltárosok zömére tisztelettel, hálával, egyes esetekben szeretettel gondolok vissza. Utólag és ismételten köszönöm önzetlen segítségüket.” 93 Összefoglalásképpen kijelenthető, hogy az írott forrásokból, tehát az ügyiratokból is kitűnik az a kettősség, amely a levéltárakat régebben és a jelen korban is jellemezte: a kutatás lehetőségeinek szándékos szűkítése és ennek a lehető legteljesebb elfedése. A korszak jellegzetessége, hogy a kutatások korlátozására rendelkezésre álltak a „megfelelően” kidolgozott jogszabályok, és ezt segítette a rendszer politikai légköre is. Érezhetően létezett az „amit ugyanis nem adtak oda, abból nem lehetett baj” típusú gondolkodás. Mindezek ellenére a volt Új Magyar Központi Levéltár, működésének első évtizedében is, szakszerűen kezelte a kutatási ügyeket, a szükséges tájékoztatást az esetek döntő többségében megadta, a kutatást a jogszabályi rendelkezések szerint biztosította, a legtöbb esetben további akadályokat nem gördített az iratanyag megismerése elé. 93 Gergely Ferenc sz í ves közlése.
