Levéltári Szemle, 66. (2016)
Levéltári Szemle, 66. (2016) 3. szám - Mérleg - Szorosadtól Rijekáig. Tanulmányok Bősze Sándor emlékére (Dominkovits Péter)
92 B ŐSZE S ÁNDOR D ÍJ ÁTADÁSA 2016. október 10. A Megyei és Városi Levéltárak Tanácsa egyik alapító tagja, dr. Bősze Sándor, a Somogy Megyei Levéltár igazgatója emlékének megőrzésére Bősze Sándor díjat alapított. A díj átadására első alkalommal 2016. október 6-án az MVLVT őszi, balatonfüredi tanácskozásán került sor. A díjat dr. Á. VARGA LÁSZLÓ, a BFL nyugalmazott főigazgatója kapta Á. Varga László 1948. szeptember 7-én született Biharkeresztesen. Középfokú tanulmányait Nyíregyházán végezte, történelem–földrajz szakos egyetemi diplomáját a Kossuth Lajos Tudományegyetemen (Debrecen) szerezte 1973-ban, bölcsészdoktori címét ugyanott védte meg 1985-ben. 1973 és 1982 között a Heves Megyei levéltárban segédlevéltárosként majd levéltárosként, 1982–1999-ben a Nógrád Megyei Levéltár igazgatóként dolgozott. 1999-től 2013-ig Budapest Főváros Levéltára főigazgatójaként tevékenykedett. Munkáját több elismerésben részesítették, így 2004-ben Pauler-díjat, 2008-ban Széchényi Ferenc-díjat kapott. 2000-től 2010-ig az Önkormányzati Levéltá- rak Tanácsának (az MVLVT elődje) elnökeként működött. Munkája során mindvégig képviselte nemcsak soros munkahelye, hanem valamennyi megyei, városi levéltár szakmai érdekeit, ezen kívül a határon túli együttműködéseket is szervezte, amelynek kiemelkedő eredménye a Kárpát-Medence Levéltári Forrásai fondjegyzék-sorozat. Munkássága példamutató a hazai levéltárügyben tevékenykedők számára.