Levéltári Szemle, 66. (2016)
Levéltári Szemle, 66. (2016) 3. szám - Fiziker Róbert: Beszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesülete 2016. évi vándorgyűléséről
Fiziker Róbert 20 Nemzeti Levéltár Országos Levéltárába, az utóbbi időben levéltár-pedagógiai foglalkozásokon, csoportvezetéseken mutatták be. A földgömb igen vékony papírra készült mélynyomtatással, majd utána színezték, festéssel emelték ki az országhatárokat. A papírt vékony batisztvászonra kasírozták. 26 elemből építették össze lapolással, így alakult ki a cikkekre hajtogatható gömbforma. A műhelyben először szemrevételezéssel vizsgálták meg az intézmény szakemberei. A szelvényeket összetartó ragasztások csak egy-egy helyen váltak szét. A restaurálás több apró lépésből állt a felületi tisztításon kezdve a szükséges ragasztásokon át a sok kis méretű kiegészítésig. A gömb mellett a felfújáshoz készített kézi fújtatót tartalmazó eredeti dobozt is helyreállították. A kezelt földgömb néhány kísérlet után az eredetihez hasonló módon lett felfújva, bemutatását egyedi alátámasztó szerkezet tette lehetővé. A restaurálást Nemes L. Ágnes és Szlabey Dorottya, a Magyar Nemzeti Levéltár főrestaurátorai végezték. A kezelést és a gömb kiállítását a budapesti Német Nagykövetség támogatta. Nemes L. Ágnes, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának főrestaurátora 1956 nyoma a levéltári iratokon, károsodásuk és kezelésük című előadásának elején megállapította, hogy a magyar történelem során a legnagyobb károsodás az Országos Levéltár raktárait 1956-ban érte. A támadások során a tűz elpusztította három raktári szint iratanyagát, a fémpolcok deformálódtak, majd összeroskadtak. Más raktárakban az iratokat repeszek szaggatták darabokra, a beton tartóoszlopokat súlyosan megrongálták. A levéltár állományát ért károsodások felmérése csak 1957 elején kezdődött el. Az iratállomány mintegy 25%-a teljesen megsemmisült. Megrendítő volt, hogy a támadások során elpusztult dokumentumok pótolhatatlanok. Egyértelművé vált, hogy a kimentett iratok további megmentését mihamarabb meg kell kezdeni, mert csak így lehetséges a további pusztulást megállítani. A még menthető iratanyag egy részét szárítás után ismét lehetett használni, másik része töredéknek bizonyult, harmadik része restaurálásra várt. Ezen iratok 35–70%-a az égéstől törékennyé vált, az oltáshoz használt víz miatt viszont a papírok átnedvesedtek, emiatt tavasszal elkezdtek penészedni és a szétmállás fenyegette azokat. A tömeges restaurálásra megfelelt a gépi laminálásos módszer. A külföldi minták alapján a hőtől törékennyé vált, hiányos, penészes, savas papírok kiegészítésére, megerősítésére használták, igen figyelemre méltó eredményekkel. Külföldön a lamináláshoz acetát cellulóz fóliát használtak japán hártyabéléses megerősítéssel, ez azonban túl merev, nehezen kezelhető és olvasható iratokat eredményezett. Ezért a megfelelő anyag megtalálása előtt, hozzávetőlegesen 30-40 féle műanyaggal kezdtek el kísérletezni különféle kutató területek szakembereivel, míg végül eljutottak az alacsonyabb olvadáspontú polietilén fóliához, amely ráadásul sokkal vékonyabb, rugalmasabb, olvashatóbb restaurált iratokat eredményezett. A restauráló műhely munkájában, a későbbiekben is jelentős helyet foglalt el a műanyag fóliával történő gépi restaurálás, ez a fajta eljárás azonban a ’90-es évektől ezt egyre inkább háttérbe szorul. Ennek oka nem az, hogy ennek hatására bármilyen károsodás keletkezett volna a papírban, hanem ez egyrészt nem visszafordítható eljárás, másrészt megjelenésében, fogásában egészen más jellegű, mint a papír. Bizonyos munkáknál ma is használható ez a módszer, de helyette inkább a visszaoldható akrilát filmes fátyolpapírt használják a szakemberek megerősí-
