Levéltári Szemle, 66. (2016)
Levéltári Szemle, 66. (2016) 3. szám - Fiziker Róbert: Beszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesülete 2016. évi vándorgyűléséről
Beszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesülete 2016. évi vándorgyűléséről 11 szomszédos megyék mellett (Komárom, Fejér, Veszprém) Szeged, Nagykanizsa és Miskolc is képviseltette magát. A szovjet elleni ellenállás szervezése mellett élénk diplomáciát folytatott Ausztriában is. A mosonmagyaróvári vérengzés kivizsgálásában is kiemelkedő szerepet játszott a DNT. A forradalom leverését követően a győri forradalmi erők hosszú ideig sikeresen megakadályozták a kommunista restaurációt, és lé- nyegében egy kettős hatalom alakult ki, amelynek következtében a kádári-rendszer csak lassan és keservesen tudott kiépülni. Ekkor Hazánk néven jelent meg a Szigethy Attilát támogatók lapja. Sokak sikeres menekülése révén a forradalom számos jelentős képviselője tudott elmenekülni, így nem váltak a megtorlás áldozataivá. A Győri Vagongyári Munkástanács még 1957 májusában is ülésezett. A rendszerváltás követően a Győr Városi Levéltár hat kiadványban tette közzé a legújabb kutatási eredményeket. Kocsis Piroska, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának főlevéltárosa arról beszélt, hogy a történész szakmában – és azon kívül is – széles körben elterjedt né- zet, hogy az 1956-os forradalom idején és az azt követő néhány hétben tízezrek vesztették életüket. Az előadó széles körű levéltári kutatások – katonai és polgári kórházak jelentései, temetkezési vállalat adatai, Statisztikai Hivatal összegzései – alapján minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy a halottak száma, legalábbis a fővárosban, alig haladhatta meg a 2500 főt. Kocsis Piroska ugyanakkor arra is utalt, hogy mind a sebesültek, mind pedig a halottak pontos számának megállapításához további, elsősorban vidéki kutatásokra van szükség ennek tisztázása érdekében, ám ekkor sem garantált a végleges és a valósághoz legjobban közelítő pontos számok megállapítása. A szociális és a közegészségügyi helyzet kutatását is fontosnak nevezte. Szakolczai Attila, Budapest Főváros Levéltárának főlevéltárosa Az ötvenhatra következő büntetőeljárások színe és fonákja címmel tartott előadásában az 1956-os forradalmat követő, az államvédelem egymás után következő kampányaiból álló szervtörténetébe illeszkedő megtorlás mint a politikai hatalom által kezdeményezett bosszúhadjárat céljaként a társadalom elrettentését, megfélemlítését és a párt politikájának (a decemberi párthatározatnak) az igazolását nevezte meg. A megtorlás nem tartott tovább és nem sújtott többeket, mint huszadik századi magyar megfelelői (a tanácsköztársaság és a második világháború utáni eljárások) és nemzetközi összehasonlításban (párizsi kommün, spanyol polgárháború, Allende törvényes forradalma Chilében) sem tűnik kimagaslóan kegyetlennek és sokakat érintőnek. Az előadó bemutatta, milyen eszközökkel csikart ki vallomásokat a politikai rendőrség, amelyekkel a perbe fogottak magukat és társaikat vádolták – hamisan – súlyos ellenforradalmi, illetve köztörvényes bűncselekményekkel. Meggyőződése szerint – mivel egyik félnek sem volt érdeke a történtek feltárása – a peres forrásokat, mivel más forrás csak alig akad az 1956-os tömegakciókra, csak azok jellemzőinek ismeretében lehet az események feltárásához felhasználni. Az előadásokat követően Völgyesi Zoltán moderátor kérdéseire rövid kerekasztal-beszélgetésen válaszolt Standeisky Éva, Szakolczai Attila és Bana József. Az ismert történész-levéltáros-kutatók két nagyobb témakörben, ’56 társadalmi megítélésének változásairól, a köztudatban és a nemzeti emlékezetben játszott egyre kisebb szerepé- ről, 1956 politikai hagyományáról mint a magyar demokrácia lehetséges hivatkozási pontjáról, illetve a levéltáros és a történész társadalom feladatairól és lehetőségeiről, a nem kellően kiaknázott forrásokról fejtették ki az álláspontjukat. Zárásként Mezei Zsu-
