Levéltári Szemle, 65. (2015)
Levéltári Szemle, 65. (2015) 4. szám - Forrás És Érték - Garadnai Zoltán: Gondolatok egy könyvről és a történész felelősségéről
Garadnai Zoltán lenségről van szó, amely nemcsak a 2. világháború borzalmaival függ össze, hanem azzal a rasszizmussal és ideológiai könyörtelenséggel, illetve az általános erkölcsi széthullással is, amelyet a 20. század első felében figyelhetünk meg Európában. Ez alól a magyarországi hadszíntér sem mentesült, az itteni harcokról számos visszaemlékezést, családi legendát ismerhetünk, és ezek középpontjában általában az udvarias, de hideg precizitással gyilkoló németek, a kiszámíthataúan oroszok, és a fosztogató és gyilkoló nyilasok képe rajzolódik ki előttünk. Ez a kép azonban jóval összetettebb, elég, ha a filmművészet kifejezésvilágához fordulunk. Vittorio de Sica Alberto Moravia regényéből készített filmje, az „Egy asszony meg a lánya” 1961-ben készült, és megmutatja, hogy a nemi erőszak hogyan változtatja meg két ember életét. Angelina Jolié ötven évvel később forgatott, érzelmeket felkavaró és sok vitát kiváltó filmjére, a „Vér és méz földjén”-re is gondolhatunk, amely a boszniai háború alatt egy bosnyák asszony és egy szerb férfi „szerelméről” szól, és ahol a nőkkel szemben elkövetett erőszak mindennapos jelenség, és az erőszaknak való engedelmesség egyben a túlélés eszköze.7 Persze családi legendákban, a szülők és nagyszülők elmeséléseiben, visszaemlékezésekben, irodalmi és filmművészi alkotásokban Magyarországon is foglalkoztak ezzel a témával, és először a művészetek eszközével ingatták meg a tabukat. Gondoljunk például Márai Sándor a „Szabadulás” című könyvére, amely csak 2000-ben jelent meg, és amelyben leírja egy asszony megerőszakolásának történetét, vagy Polcz Alaine „Asz- szony a fronton” című önéletrajzi ihletésű könyvére. A filmművészetben Sára Sándor „Könyörtelen idők”, illetve „A vád” című filmjei foglalkoznak ezzel a korszakkal. Nehezíti a kutató helyzetét az is, hogy a háborús erőszak és fosztogatások témaköre eleve érzékeny terület, erről a szovjet csapatok magyarországi tartózkodása alatt nem illett, és nem volt szabad beszélni, miközben nagyon sokan eltitkolták a velük megesett erőszakot. Ennek okaira, az összefüggésekre vonatkozóan elsődlegesen Skrabski Fruzsina „Elhallgatott gyalázat” című, 2013-ban készített, meglehetősen vitatott és érzelmet felkavaró dokumentumfilmjére kell gondolnunk. Az L. Balogh Béni által szerkesztett könyv elkészítésével a Magyar Nemzeti Levéltár tervezett célja az volt, hogy a közelmúltat jobban megismerhessük, és egy módszeres levéltári kutatás eredményeként olyan könyv szülessen, amely kiegyensúlyozott szemlélettel, tárgyilagosan és a forrásközlés tudományos szempontjait figyelembe véve mutatja be a szovjet csapatok magyarországi tevékenységét. A kötet elkészítésének egyik legfontosabb célja tehát az volt, hogy a levéltáros eszközeivel mutassa be, és forráskritikával elemezze a korabeli levéltári dokumentumokat, amelyeket egy „korszerű szemléletű bevezető tanulmány előz meg. A szerző-szerkesztő a „nemzeti önismeretünk fejlesztése érdekében” egy kiegyensúlyozott, tudományos igényességgel elkészített kötetet tervezett. A könyv tervezetének elkészítésekor célközönségnek egyrészt a levéltáros- és a gyűlöletet: „Katona! A fasiszta fenevad barlangjában, német földön állsz. Ütött a bosszú órája!” (Letöltve: 2015. május 7.) 7 A 2010-ben Magyarországon forgatott filmet eredetileg Boszniában szerették volna elkészíteni, de a szerbek által a bosnyák asszonyokon tudatosan elkövetett nemi erőszak emléke miatt a bosnyák hatóságok nem engedélyezték a forgatást. 66
