Levéltári Szemle, 65. (2015)

Levéltári Szemle, 65. (2015) 3. szám - Hírek - Igazgatói kinevezések - Polgár Tamás

Hírek Részt vettem a „Győr vármegye települései 18-19. századi kéziratos térképeken” című kötet térképeinek gyűjtésében, válogatásában és leírásában. Az említettek mellett feleltem az 1956-os forradalom és szabadságharc Győr-Sopron megyei eseményeit bemutató forráskötet anyagának válogatásáért. A MNL Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltárának igazgatásával 2014. október el­sejével bíztak meg. Intézményvezetőként elsősorban arra törekszem, hogy az archívumunkban folyó értékes munka eredményeit megismerjék a szakmabeliek, illetve kutatóink, látogatóink. Jómagam ugyanolyan alázattal, és lelkesedéssel készítek segédletet, avagy végzek raktári rende­zési munkát; mint ahogy előadást tartok, illetve tanulmányt írok. Ugyanezt tapasztalom kollégá­imon is, akikkel olyan légkört sikerült teremteni intézményünkben, amely az alkotó tevékenység nélkülözhetetlen kelléke. Őrzöm és védem ezt a nagy kincset! Mindennapjaimat pedig egy öt éves kisfiú „bölcs meglátásai” színesítik... MNL SOMOGY MEGYEI LEVÉLTÁRA Polgár Tamás Dr. Bősze Sándor levéltár-igazgató 2014. október 15-én bekövetkezett sajnálatos halála után 2015. július 15-től nyertem öt évre igazgatói kinevezést. 1974-ben születettem Kaposváron, tősgyökeres Somogy megyei származású vagyok. Csurgón, a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázi­um és Óvónőképző Szakközépiskolában érettségiztem 1992-ben. Főiskolai tanulmányaimat 1992—1996 között a Szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán végeztem, könyv­tár-történelem szakon. A főiskola történelem tanszéke által 1994-ben indított első levéltár­technikusi szakirányú csoport tagja voltam. A két éves képzés során a gyakorlati helyet a Vas Megyei Levéltár biztosította. 1996—2000 között a Pécsi Tudományegyetemen történelem sza­kos képzésben vettem részt, s 2000-ben kaptam egyetemi diplomát. Első levéltári munkahelyem a Soproni Levéltár volt. A levéltárban levéltári könyvtáros­ként, levéltárosként dolgoztam a 2000. július 2-áig. Itt ismerkedtem meg a levéltáros szakma alapjaival, minden területen kipróbálhattam magam. Első publikációim is itt születtek. Kutatási területem a vármegye 1848—1849-es forradalmi eseményeihez kötődtek, majd később a két vi­lágháború közötti Soproni és Sopron vármegyei választásokkal is foglalkoztam. 2000. július- 2001. október 2. között a Somogy Megyei Levéltárban végeztem katonai szolgálatot kiváltó polgári szolgálatot. Az itt eltöltött 15 hónap alatt levéltárosi munkát is végezve ismerkedtem meg a levéltárral, és a szülőföldrevisszatérve maradtam a somogyi intézményben. 2001. október 3-tól a Somogy Megyei Levéltár levéltárosa vagyok, 2003. február 1-től a kutatószolgálatot ve­zettem, csoportvezetői beosztásban. 2005. november 1. óta a Somogy Megyei Levéltár igazga­tó-helyetteseként szervezem az intézmény belső életét. A levéltárban a IV-es fondfőcsoport 1848 utáni időszakra vonatkozó fondjainak referense voltam. Igazgatóhelyettesként a levéltár iratrendező, ügyfél és kutatószolgálatának működéséért feleltem. E mellett Bősze Sándor igaz­gató munkáját segítve részt vettem az intézmény tudományszervező, közművelődési és kiadvá- nyozási feladatainak ellátásában is. A levéltár 2001-től lépett a Rijekai Állami Levéltárral közös partneri kapcsolatba. Ennek keretében sok nemzetközi levéltári konferenciát szerveztünk, a horvát levéltárban őrzött hungarika anyagokról készült jegyzék és a Tengerészeti Hatóság 2011 - ben kiadott repertóriuma is a közös munka eredményeinek bizonyítéka. 79

Next

/
Thumbnails
Contents