Levéltári Szemle, 65. (2015)
Levéltári Szemle, 65. (2015) 3. szám - Forrás és érték - Keresztes Csaba: Az 1945 utáni művelődési jellegű fondok kutatásának lehetőségei az MNL Országos Levéltárában
Keresztes Csaba szükséges átvizsgálni.8 Hasonlóképpen sokan hanyagolják el a különféle társadalmi szervek, egyesületek iratanyagának kutatását. (Ráadásul nincsenek „fizikailag” sem a minisztériumi anyagok mellett, és raktári jegyzékeinek könnyebb elérését is majd az erre a célra kialakított világhálós felület oldja remélhetőleg meg). Ehhez hasonló a gazdasági szervek anyagának helyzete: szinte mindegyikük egy távolibb telephelyünkön található. Néhány példa közülük: filmvállalatok, könyvkiadók, mozivállalatok, külkereskedelmi jellegű cégek, a cirkuszvállalat, stb. A keletkezés elvének alkalmazása körül — mint azt a néhány évvel ezelőtt lezajlott viták9 is mutatják — a levéltárban kutatók, így a történészek egy része is, fáradságosnak tartja az adatok elérésének „hagyományos” módját, és nehézkesnek a korabeli irattári rend alapján történő keresést, a több fond — állag anyagában való elmélyülést, és netán több helyszín felkeresését. A keletkezés elve alapján besorolt iratanyagok megtalálása, teljes körű feltárása valóban nehéz, hiszen a kapcsolódó ügyek iratai nincsenek egy helyre összegyűjtve. Valamiféle „gyűjtemények” létrehozása a modern kor irattermelésének mennyisége miatt technikailag egyaránt leheteden, eredeti keletkezési helyükről kiszakítva pedig az eljárási folyamatokat sem lehet rekonstruálni. Főképpen ezek miatt a proveniencia (keletkezés) elvének követése a helyes és elfogadott eljárás.10 A keletkezés elvének megtartása és alkalmazása azt is jelenti, hogy a már rendezett és segédlettel ellátott fondok vagy állagok történeti adatait, még a szerv korukban történt működését alapjaiban, a lényeget megragadva tárjuk fel a levéltári munka során. A levéltári terminológiában fondtörténetnek nevezett leírások segítséget jelenthetnek a kutatások során, még ha ezt gyakran nem is kap megfelelő elismerést. E fondtörténeteket különféle formában folyamatosan közzéteszi a levéltár (pl. a raktári jegyzékek elején vagy éppen a világhálós fondjegyzékünkben). A levéltárosok munkavégzése iránti esetleges bizalmatlanságot is ezzel oszlathatjuk el: a kutatók gyakorta tesznek fel kérdéseket különböző iratanyagok hollétéről. A fondtörténet előzetes megismerése esetén lehetséges, hogy számos kérdésükre választ kaphatnak, ráadásul egy jól felépített fondtörténettel a nem kívánt félreértéseknek, netán gyanakvásoknak és vádaknak vehetjük az elejét, és megelőzhetjük a „levéltárosok nem akarnak segíteni”, vagy netán az „eltitkolják, eltüntetik az iratokat” típusú vélemények kialakulását. Az eddig leírtakból látható, hogy a művelődési ágazat iratanyagainak kutatása, illetve emellett a gyakori, hivatalos jellegű adatszolgáltatás nem egyszerű feladat. A nagyszámú és terjedelmében kisebb-nagyobb iratcsoport feldolgozása (legyen az hagyományos alapokon nyugvó vagy digitális irányú) folyamatosan zajlik. Addig is az anyagot gondozó levéltáros, illetőleg a beosztott kezelő hozzáértése és elvárható hivatástudatos munkája alapján történhet a legpontosabb tájékoztatás. Ezt a célt kívánta szolgálni a jelen írás is. 8 Ennek ellentétes példája is létezik, amikor pl. az oktatási rendszer működését csak a pártiratok alapján írják meg. (Megjegyzendő, hogy a pártiratok mind nagyobb része elérhető a világháló segítségével.) 9 Lásd a Levéltári Szemle 2008. 3. és 2009. 1. számaiban megjelent történetírói-, illetve levéltárosi álláspontokat. 10 Az iratanyagok rendezésének követelményére vonatkozó korábbi szakmai alapelvek helytállók, és a jelenkor követelményeivel (szolgáltató levéltár, elektronizáció, adatbázis-építés, stb.) összhangba hozhatók. 32
