Levéltári Szemle, 64. (2014)
Levéltári Szemle, 64. (2014) 4. szám - Műhelymunkák - FIZIKER RÓBERT: „ALLES GEPRÜFT UND ERWOGEN”? A Habsburg-Lotaringiai család és az első világháború
Fiziker Róbert 64 Tény, hogy a szarajevói merénylet súlyos kihívást jelentett a Monarchia amúgy is me gtépázott nagyhatalmi presztízse ellen. Valamit nyilván tenni kellett, hiszen a bir o dalom területén meggyilkolt trónörökös elleni merényletért nem lehetett köszönetet mondani. A Franz Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök által javasolt azonnali büntetőakció h elyett a háború megindításáról szóló gyors döntés ellenér e egy hónapnyi pepecselés k ö- vetkezett. Ferenc Ferdinánd „harmadosztályú” temetést kapott, így nem volt mód a rra, hogy legalább Ferenc József és II. Vilmos személyesen egyezte ssenek a kialakult helyzetről. Utóbbi állítólag már úton volt Bécsbe, amikor a béc si monarcha isiászpro blémáinak ürügyével visszafordították. Szarajevóba pedig a sem a szerb nyelvet és me ntalitást, sem a Monarchia elleni szervezkedésekről felhalmozott külügyi aktákat nem ismerő 17 Friedrich Wiesner követségi tanácsost küldték t ájékozódni. Conrad úgy fogalmazott, hogy a háborút „1908−1909ben nyílt kártyákkal is meg l ehetett volna játszani; 1912−1913ban is voltak sanszai a játéknak; most viszont ez egy va banque játék” . 18 Ferenc József és birodalmának blöffölő politikai és legsúlyosabb köve tkezm é- nyeket is vállalva fenyegetőző katonai vezetői hamar elveszítették az ellenőrzést az események felett. Conrad, aki Christopher Clark ausztrál történész szerint minden ké rdésre csak egy választ tudott adni, nevezetesen, hogy háborút kell indítani, 191 5ben már így véd e kezett: „Katona vagyok, mit tehettem volna?” 19 Az uralkodót csak az utolsó pillanatban, Bad Ischlben tájékoztatták arról, hogy Szerbia válasza a megszégyenítésüket célzó, provokatív ultimátumra nem kielégítő. „Szóval mégiscsak!” – suttogta a császár, majd hozzátette: „Nos, de a diplomáciai kapcsol atok megszakítása még mindig nem jelent konfliktust.” 20 Legalábbis ezt írják a visszaemlékez é- sek. A val ó ságban az eldöntött háború diplomáciai előkészítése zajlott egy megfelelően előkészített sajtó hadjárat mellett. A Belgrádnak átadott demars ugyanakkor olyan ho s szúra sikeredett, hogy Európa diplomatái elhúzódó válságra (de nem feltétlenül háborúra) számítottak. 21 A császár és király proklamációját a Monarchia összes nyelvén, összesen tiz e negy nyelv en adták ki, de címe ellenére valójában az európai közvéleménynek és a nyugati hatalmaknak próbálta meg elmagyarázni, hogy „egy gyűlölettel teli ellenség üzelmei” miatt nem maradt más lehetősége, mint hogy ismét „kardot ragadjon” . 22 Ferenc József akarta ezt a háborút, és a haláláig nem beszélt hivatalos formában sem fegyverszüne t ről, sem k ü lönbékéről. 17 U EBERSBERGER , 1958. 229. 18 G ALÁNTAI , 1975. 47. 19 C LARK – R AUCHENSTEINER , 2013. 20 C ORTI – S OKO L , 1956. 420. 21 A szerb kir. kormánynak átadott jegyzék magyar fordítása megtalálható: MNL OL K 27 – 1914 – 07 – 23. – Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Miniszterelnökségi Levéltár, Miniszterelnökség, Minisztertanácsi je g yzőkönyvek. 22 Ferenc József „Népei mhez!” című kiáltványa a Tisza Istvánhoz címzett kihirdetési megbízatással megtalálható: MNL OL K 26 – 1914 – XLI – 1591 – 5611. – Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Miniszterelnökségi Levéltár, Miniszterel n ökség, Központilag iktatott és irattározott irat.