Levéltári Szemle, 64. (2014)
Levéltári Szemle, 64. (2014) 1. szám - Az intézményi profil vizsgálata, levéltári rendszerek - FÜLÖP TAMÁS: A Nemzeti Levéltár vezető és integráló szerepe az angol levéltári rendszerben
Az intézmény profil vizsgálata, levéltári rendszerek 29 hozzáférésének előmozdítását, valamint a királyi szerzői jogok alapján a brit jogszabályalkotás hivatalos – külön honlapon történő – publikációját és a közszférával kapcsolatos informác iók kezelését. 11 A Brit Nemzeti Levéltár szervezeti felépítése Az intézményi célok és üzletiköltségvetési tervek eredményes megvalósítása érdekében a Nemzeti Levéltár vezetését egy operatív irányító csapat látja el, igazgatósági szerkezetben. A Nemzeti Lev éltár m egbízott vezérigazgatója általános felelősséggel tartozik az intézményi stratégiáért, a fejlesztési irányokért, valamint az intézmény mindennapi működésének biztosításáért. Felelőssége kiterjed a fenntartói kapcsolattartásra, valamint a pénzügyi és vállala ti szolgáltatások területeire. A kereskedelmi igazgató az ügyfelekért, a termék- és szolgáltatási stratégiáért, a partnerségi és üzletfejlesztési, továbbá a kereskedelmi szolgáltatásokért, valamint az intézményi szintű marketingért és a kommunikációért fel elős. A közszolgálati és humánerőforrás igazgató irányítja a levéltár felhasználói- és ügyfélkapcsolatait, a levéltár által kínált szolgáltatások minőségbiztosítási folyamatait, a szolgáltatásokhoz való helyszíni és távoli hozzáférés ügyeit, valamint felel ős a társadalmi kapcsolatokért (kutatók, ügyfelek, oktatási intézmények) , és vezeti az intézmény humánerőforrás és szervezetfejlesztési munkáját. A műszaki, állományvédelmi és információbiztonsági igazgató feladata a megfelelő műszaki feltételek biztosítás a, a digitális és hagyományos alapú dokumentumok hossztávú megőrzésének koordinációja és az információtechnológiai rendszerek üzemeltetése. Az információs politika és szolgáltatások igazgatója koordinálja a Nemzeti Levéltár információmenedzsmentjét, kapcso latot tart a kormányzati szervekkel és a tágabb értelemben vett közszféra iratképzőivel, annak érdekében, hogy a levéltár elő tudja segíteni az információkezelés módjának és az információk felhasználásának megfelelő alkalmazásait, továbbá irányítja az ural kodói kiadmányozás és a jogszabályok publikációjával kapcsolatos tevékenységeket. A stratégiai célok megfogalmazása és megvalósítása, valamint az elért eredmények értékelése és a lehetséges kockázatok meghatározása érdekében az operatív vezetői testület m unkáját az egyes szakterületek igazgatóit és külső tagokat is magába foglaló igazgatótanács segíti. Az igazgatótanács javaslatokat fogalmaz meg az ügyvezető igazgató felé a Nemzeti Levéltár stratégiai tervezésével kapcsolatban, meghatározott időközönként f elülvizsgálja a szervezet teljesítményét és meghatározza az intézményt érő legfontosabb kockázatokat. A vezetői stáb munkáját mindezek mellett több tanácsadó testület (pl. stratégiai akadémiai konzultációs fórum, felhasználói tanácsadói fórum, érdekképvise leti tanács) is segíti. A Brit Nemzeti Levéltár egy középtávú stratégiai terv és egy kiemelt feladatokra épülő éves munkaterv alapján szervezi tevékenységét, de a működést alapvetően a feladatcentrikus és projektszemléletű gondolkodás hatja át. A stratég iai tervezés középpontjában a levéltár digitális stratégiája, a digitalizálási terv, valamint a nemzeti jelentőségű gyűjteményi stratégia áll. Néhány példa az utóbbi időszak projektjeiből: a „20 éves szabály”, azaz a maradandó értékű dokumentumok levéltárb a utalásának 30ról 20 évre történő jogszabályi csökkenésével kapcsolatos kihívások kezelésére kidolgozott program, az első világháborús katonai nyilvántartások digitalizálása, adatbázisba építése program, a levéltári nyilvántartások, katalógusok fejleszté sére irányuló projekt, a brit gyarmatok 11 A Nemzeti L evéltár gondozásában publikált brit jogszabályok hivatalos honlapja: http://www.legislation.gov.uk/ .