Levéltári Szemle, 64. (2014)
Levéltári Szemle, 64. (2014) 2. szám - Mérleg - Törvényen kívül. Budapesti kitelepítettek Jászboldogházán (Tóth Judit)
Mérleg 68 Darányikormány igazságügyminisztere, illetve dr. Ugron Gábor , az Esterházy- és a harm adik Wekerlekormány belügyminisztere. Papp Izabe lla tanulmányában – főként állambiztonsági iratokra támaszkodva – mél yreható alapossággal mutatja be, miképpen történt a kitelepítések előkészítése, és ebben m ilyen szerepet játszottak a házmesterek, házbizalmiak. A kitelepítésre kerülők kiv á lasztását ugya nis egy felmérés előzte meg, amelynek keretében 1951 áprilisában rendőrök járták azokat a házakat, ahol az osztályidegennek számító személyek laktak. Minden szóba jöhető személyről, családról egy négyoldalas kérdőívet töltöttek ki. Ennek keretében ráké r dez tek többek között arra, hogy az adott személy jelenlegi foglalkozását megelőzően 1920 és 1951 között hol és milyen minőségben dolgozott, valamint természetesen az adott lakás jelle mző adataira. A kérdéseket azonban nem maguk az érintettek válaszolták meg, hanem a házmesterek, házbizalmiak, így sokszor az ő megnyilatkozásaik váltak emberi sorsok me ghatározójává. Egy rövid fejezetben – a szülőfalu iránt érzett mély elkötelezettség hangján – Papp Izabella bemutatja Jászboldogháza, Szent Vendel falujának törté netét: az 1946ban önáll ó- sult község háború utáni helyzetét, és benne – csupán érintőlegesen – a kulákoknak b é- lyegzett gazdák megpróbáltatásait. Nem szokványos módon , hiszen , mint említettük, ez utóbbi témát bővebben Beseny i Vendel fejti ki tanulmányában. Mivel a kötet alapvető célja volt, hogy a befogadók és befogadottak sorsát egyaránt bemutassa, ezért megkerülhete tlennek bizonyult a jászsági kis falu parasztságának életét megelevenítő rész közlése is. Meg kell azonban jegyezni, hogy a bevezetőben is megf ogalmazott cél kissé csorbát szenved a tekintetben, hogy a kuláküldözés csupán felvillantásképpen, epizódjelleggel jelenik meg a könyvben, hiszen Besenyi Vendel csak az 1949es év eseményeit járja kör be. Ahhoz v iszont elegendő mindez, hogy a rendszer szemé ben osztályellenségnek tekintet t gazdagp araszti sors lényegét megragadja. Az amúgy is súlyos gondokkal küzdő kulákcsaládokra v alójában újabb terhet kívántak rakni azzal, hogy a kitelepített családok befogadására kötele zték őket. A hatalom ezzel nemcsak az otthonukból elhurcolt családok és a kulákság sorsát igyekezett ellehete t leníteni, hanem az osztályharc jegyében a kényszerű együttéléssel e két társadalmi csoport szembeállítását szerette volna elérni. A gonosz terv azonban nem hozta meg a várt eredményt, hiszen „a kitelepítettek és a befogadók kölcsönösen segítették eg ymást, és a kényszerű együttélés alatt sok esetben életre szóló barátságok születtek”. (1 3. ) Ez olvasható ki a kötet jellegadó, második részében található 26 visszaemlékezésből is, amelyek – a jó szerkesztésnek is köszönhetően – szinte szerves egységgé olvadva rajzo lják meg a jászboldogházi kitelepítések eseményeit. Az egyes történetek szálai a közös é lmények mentén folyton egymásba futnak, de egyeg y újabb adalékkal gazdagítják az a d dig elh angzottakat. A szerkesztést magasztaló szav ak után azonban egy kritikát meg kell f ogalmazni. A visszaemlékezésekhez érve egyes részek már ismerősen csengnek az olvasó előtt, mivel azokat néhol szó szerint idézi Papp Izabella tanulmányában is. A mondanivaló szempon tjából indokoltnak tartható ezeknek a részeknek a tanulmányba építése, de az i smétlést elkerülendő, szerencsésebb lett volna, ha a szerző saját szavaival önti formába ez eket a gondolatokat. A visszaemlékezéseket olvasva nemcsak az egyéni életutak elevenednek meg, h a nem a kitelepítés időszakát jellemző általá nosságokról is képet kaphatunk. Így például arról, hogy a kitelepítettek reménykedtek abban, hogy sorsukon változtatni tudnak, ezért ment esítésük érdekében kérelmek sokaságát továbbították a hat óságok felé. A válasz viszont szinte kivétel nélkül nemleges volt. A számukra kijelölt falut nem hagyhatták el, a közsé g-
