Levéltári Szemle, 64. (2014)
Levéltári Szemle, 64. (2014) 2. szám - HARASZTI VIKTOR: Gyűjtőterületi szubjektív – a gyűjtőterület egyes kérdései egy városi levéltár szemszögéből
Haraszti Viktor 24 rozata. 34 Az eltelt időszak értékelésére korábban e sorok írója tett egy kísérletet. 35 A helyzet azóta nem lett jobb. A levéltárak az új szabálysértési jogszabály 36 megszületésével még korábbi, gyenge pozícióikat is elveszették. Emlékeztetőül: a ma már hatályon kívül helyezett „egyes szabálysértésekről” 37 szóló kormányrendeletben külön tényállás volt a „lev éltári sz abálysértés.” Érdemes lenne áttekinteni, mekkora visszatartó ereje mintegy tíz éves léte alatt, annyi bizonyos, más tényállás nem állt rendelkezésre. A maximális an kiszabható büntetési tétel a hatályosság utolsó évében 50 000 Ft volt, igaz, ezt tö bbször egymás után is ki lehetett szabni. A hatóságok az általam ismert összes el indított eljárásban i nkább értetlenek voltak, mint segítőkész partnerek. Éreztették, hogy számukra a levélt á- ri szabálysértésnél fontosabb problémák adódnak nap , mint nap. Ez persze bennü nket, levéltárosokat aligha vigasztal. D e a tényállás jogszabályi eltűnés ével ezzel az érte tlenséggel már nem találkozhatunk. Az Ltv.ből is kikerült a szankcionálási lehetőség, a 11. § mindössze arra ad felhatalmazást, hogy a levéltár a nem selejtezhető iratok é pségben és használható állapotban történő megőrzését súlyosan veszélyeztető hibákat é s hiányosságokat jegyzőkönyvbe foglalja, megszüntetésükre vonatkozóan határidőt á llapítson meg. 38 S ha a határidőn túl nem történik semmi? Akkor lehet új határidőt szabni, de gy akorlatilag semmi kodifikált szankcionálási lehetőség nincs. A hatályos szabály sértési törvény a tulajdon elleni szabálysértések körében tesz említést a kulturális örökség v é- dett elemeinek gondatlan megrongálásáról, megsemmisítéséről, de ez a szakasz a gyű jtőterületi munkában nem hasznosítható. A szankciók hiánya a ko rábbi tanulmányo mban megjelent diósjenői eset nél is megmutatkozott, mely azóta lezárult. A BFL munk atársai évek óta folytattak küzdelmet az Archívum Kft., valamint jog- és tevékenysé gutóda , a Pergamen 2000 Kft. irattáraiból a maradandó értékű iratok kimentéséért. A tárolt iratok egy részét az Archívum Kft. felszámolása során végül sikerült megment eni, de a Pergamen 2000 Kft. által „őrzött” iratok ügyében még folyt a küzdelem a fe lszámoló Kossuth Holdig és a BFL közt. Időközben a diósjenői raktárból eltulajdon í- tottak minden mozdíthatót (nyílászárókat, egykori állványokat), az iratok egymásra hányva várták sorsukat. 34 A közlevéltárak össze s őrzött iratainak mintegy 5 – 10% adják a XXIX. fondfőcsoportba besorolt iratok. A vállalati anyag összme nnyiségét gyarapítja még a XI. fondfőcsoport is. ( Forrás: KULTSTAT , 2012. évi adatok. ) 35 H ARASZTI V IKTOR : A csődtörvény 2 0 éve levéltári szemszögből. Levéltári Szemle, 61. évf. 2011. 1. sz. 15 – 41 . 36 2012. évi II. t örvény a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről . 37 218/1999 (XII.28.) Korm. rendelet az egyes szabálysértésekről. A levéltári szabálysértés fogalma a 17/1968. (IV.14.) Korm. rendeletben jelent meg elő ször: „158. §. Aki a levéltárakra, valamint a történeti és tudományos szempontból jelentős irattárakra és iratokra vonatkozó kötelességét megszegi, háromezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.” 38 A törölt szakasz szövege: „ha a szerv a jegyzőkönyvben meghatározott ideig nem intézkedik, akkor a levéltár szabálysértési eljárás céljából a felügyeleti szervet értesíti, annak hiányában a szabálysértési eljárást maga kezdeményezi.”