Levéltári Szemle, 63. (2013)
Levéltári Szemle, 63. (2013) 1. szám - HÍREK - Húsz éves Győr Megyei Jogú Város Levéltára (Márfi Attila)
Hírek 91 Erre az értékteremtő húsz esztendőre (is) emlékeztek meg Győr városában 2013. március 6-án az Esterházy-palotában megtartott reprezentatív kiállítással, ami egyben a Mária Teré- zia által 1743. március 6-án datált szabad királyi rangot biztosító oklevél kiadásának, s az ezt biztosító privilégiumoknak, Győr ekkor kezdődő fejlődési folyamatainak is emléket állí- tott. Az eseményen a levéltáros szakma olyan reprezentánsai is részt vetek, mint Á. Varga László, Budapest Főváros Levéltárának nyugalmazott főigazgatója, Kenyeres István jelenlegi főigazgató, Tilcsik György, a Megyei és Városi Levéltárak Vezetőinek Tanácsa elnöke és Tyekvicska Árpád, a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke. Az ünnepélyes megnyitón Somogyi Tivadar, Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere a levéltár eddigi műkö- déséről is megemlékezett. Személyes élményét megosztotta a népes hallgatósággal, hiszen a húsz évvel ezelőtti levéltáralapító önkormányzati közgyűlésen ő is jelent volt, és örömmel nyugtázta, hogy ez nagyon jó döntésnek bizonyult. Számos egykori és aktuális szakfeladatot, a város gazdag történeti múltjának ápolását bizonyító magas színvonalú produktumokat említett meg, remélve, hogy a város egyik rangos intézménye még hosszú ideig ezen a színvonalon teljesíti szolgáltatásait. Végül a megyei jogú város vezetőségének elismeréseként ezüst emlékérmet és oklevelet adott át Bana József levéltár-igazgatónak, hangsúlyozva, ez az elismerés a levéltár teljes kollektívájának szól. Ezt követően Kenyeres István, a fővárosi levéltár főigazgatója szakmai köszöntője következett a szabad királyi városok szerepéről, a privilégiumok adta lehetőségekről, amelyek Győr esetében is bizonyíthatóan egy magasabb fejlődési folyamatot eredményeztek a későbbiekben. Kitért arra is, hogy a szabad királyi rang adta szerepkörről, az ezzel járó politikai, gazdasági és társadalmi befolyásokról ma is megoszlik a történészek értékelése. Ugyanakkor nem szabad általános történeti sémák alapján értékítéletet alkotni erről a korszakról sem, fontos az egyedi fejlődési folyamatok és az adott gazdasági és társadalmi miliő helyi szintű tanulmányozása és értékelése. A jelenre visszatérve megjegyezte, az országban jelenleg őt városi levéltár működik, s közülük Győr Megyei Jogú Város Levéltára kiemelkedő szakmai munkát végez. Az ezt követő fogadás után került sor a levéltár kincseinek megtekintésére. A tárlaton olyan jeles relikviákat állítottak ki, mint a már említett, Mária Terézia kézjegyével ellátott díszes szabad királyi rangot biztosító oklevél, az V. Ferdinándtól származó 1844-ben kiállított úgynevezett pecsétadományozó oklevél, a város nagy becsben tartott, mára már fontos történeti adatokat tartalmazó városi telekkönyvek példá- nyai, valamint számos jogbiztosító irat, díszes oklevél, kötetek, amelyek a városi levéltár szakfeladatainak köszönhetően Győr város történetének gazdag múltjáról is tanúskodnak. Márfi Attila ***