Levéltári Szemle, 63. (2013)

Levéltári Szemle, 63. (2013) 1. szám - MÉRLEG - Várospolitika és közigazgatás (Bagi Zoltán Péter)

Mérleg 76 alapul és vezette be. Emellett beleszólt a városok bér- és árszabályozásába is, míg a rendészeti

kérdések esetében a városi hatóságoknak a végrehajtó szerep jutott. A bécsi udvar magyarországi várospolitikájának legszembetűnőbb jelensége az volt, hogy a

kormányszervek igyekeztek beleavatkozni a városvezető elit személyeinek kiválasztásába. A

visszafoglalt települések bírái és polgármesterei a katonai vagy kamarai alkalmazottak közül kerültek ki. Az elit legitimációja még ennél egyértelműbben a kamarai adminisztrációhoz kötő-

dött, hiszen a választott személyek csak ennek az intézménynek a jóváhagyásával válhattak valóban vezetővé. H. Németh István rámutat arra, hogy a városi tanácsok mindezeken túl a katonai hatósá-

gokkal is állandó konfliktusba keveredtek, hiszen a bekvártélyozott katonaság és a polgárok kö-

zött mindennaposak voltak a súrlódások. Az újszerzeményi városok ezen helyzete csak a szabad királyi városi privilégiumok elnyeré-

sével változhatott, ám a ranggal járó minden előny használatára ezután is várniuk kellett – hangsúlyozza a szerző. Míg H. Németh István egy általános képet festett a bécsi udvar új várospolitikájáról, addig

Oross András már a 17–18. század fordulójának esztergomi viszonyait térképezte fel (Kamarai és

katonai igazgatás Esztergomban a 17–18. század fordulóján). A kamarai és katonai igazgatást vizsgálva az előző tanulmányban már megismert Budai Kamarai Adminisztráció feladatairól és hatásköreiről olvashatunk. Esztergomra térve megállapítja, hogy az itteni kamarai igazgatás az alapvetően külkereskedelmi vámot beszedő harmincadhivatalra épült. Felállítása a visszafoglalást

követő hónapokra tehető; felügyeletét az első élelmezési igazgatóra, Johann Piringerre bízták. 1688 tavaszán már Svár János vagy aláírását alapul véve Johann Schwär személyében a Budai Kamarai Adminisztrációtól függő harmincadost neveztek ki, aki 1704-ben bekövetkezett halá-

láig polgárjogot nyert, és a királyi város bírájává is megválasztották. Oross András az esztergomi kamarai gazdálkodást az eddig ismeretlen Karl Gottlieb Aichpichl-féle jelentés alapján mutatja be. Eszerint a szervezet élén az élelmezési igazgató állt, az alá tartozott élelmezési ház a várban volt, és négy kemencével működött. Emellett a Vízivárosban is felállítottak egy sütőházat, amelynél nyolc pékfiú hat kemencét működtetett. Aichpichl javaslatokat is tett arra vonatkozóan, hogyan lehetne a továbbiakban a kamarai

jövedelmeket növelni és ezzel párhuzamosan az élelmezési igazgató befolyását visszaszorítani. A szerző kitér a kiadások és a bevételek bemutatására is. Eszerint az esztergomi harmincad gazdálkodásából 1687 és 1700 között összesen 15 540 forint tiszta haszon keletkezett. A kiadá-

si oldalon számított 9038 forintból fizették évről évre a kamarai alkalmazottakat, a négy tüzért

és a két hadszertárnokot, valamint a két lovas kerülőt. Emellett egyes szerzetesrendek is a harmincadnál vették fel éves apanázsukat pénzben vagy természetben. A kamarai hivatalnak kötelessége volt részt venni a katonaság ellátásában és finanszírozásá-

ban, amely hatalmas terheket rótt rá. Feladatát tovább nehezítette, hogy a magyar és német

helyőrség mellett téli szállásra vagy nyári pihenőre rendelt állandó hadseregbeli ezredek, századok is elhelyezést nyertek a várban és a városban. A szerző természetesen röviden kitér Bottyán János életére is, mint akinek a személyén keresztül az esztergomi katonaság viszonyait szokás bemutatni. Ugyanúgy nem maradhat el Franz Ferdinand Kukländer esztergomi parancsnok életpályájának vázlatos bemutatása sem, aki 28 évig

állt a vár élén és személye meghatározó volt a korszak várostörténetében. Oross András tanulmányát egy olyan függelékkel egészíti ki, amely az 1683 és 1709 közötti esztergomi katonai tisztségviselőket sorolja fel. A visszafoglalt Buda, Pest, Esztergom és Székesfehérvár – a középkori Magyar Királyság

privilégizált városai – a 17. század végén a 18. század elején megkísérelték visszaszerezni régi

kiváltságaikat. Ez azonban nem ment könnyen, mint ahogyan ez Kenyeres István tanulmányából

kiderül (Buda, Pest, Esztergom és Székesfehérvár szabad királyi városi címének visszaszerzése). Közülük a

személynöki városok szűk elitjéhez tartozó Esztergom számított a legösszetettebbnek, hiszen három fallal körülvett részből állt: szabad királyi város (a hódoltság idején ez a Rácváros nevet