Levéltári Szemle, 63. (2013)
Levéltári Szemle, 63. (2013) 4. szám - VÖLGYESI ZOLTÁN: Az oral history kialakulása, nézőpontjai és forrásértéke
Völgyesi Zoltán 20 önmagát is meghatározza, identitását megerősíti. Ezért az oral history legalább annyira szól a jelenről, mint a múltról: nem azt mutatja meg, hogy pontosan mi történt, s milyen kö- rülmények között, nem is pontosan azt, amit ebből az interjúalanyok megtapasztaltak, hanem azt, miként emlékeznek a jelenből nézve, és mit gondolnak múltbeli történésekről. Eközben pedig önmagukról, belső világukról is vallanak. Figyelembe kell venni azonban, hogy az interjú szituációban külső kontroll befolyása érvényesül, s az emlékek felidézésekor az interjúalany „kettős megfelelési kényszer” hatása alá kerülhet: nem csak a más által feltett kérdésekre kell válaszolnia, hanem úgy is érezheti, hogy bizonyos társadalmi elvárá- soknak, normáknak is meg kell felelnie. Az oral history fenti sajátosságai, ha úgy tetszik korlátjai ellenére nélkülözhetetlen forrás a jelenkortörténeti kutatásokban, hiszen olyan események, folyamatok, az egyéni sorsok olyan összetevői, a személyiség és az egyéni tudat olyan dimenziói tárulnak fel belő- le, amit az írott források nem őriznek. Elsődleges forrásnak tekinthetjük az emberek mentalitása, belső élményvilága, az egyéni motivációk megismeréséhez, valamint ahhoz, hogy megtudjuk, hogyan emlékeznek az emberek, hogyan élik meg életük fordulóit, a mindennapokat és a társadalmi változásokat, mit gondolnak saját élettörténetükről és a külvilág történéseiről, illetve mi azok jelentése számukra. Következtethetünk azokra az interpretá- ciós mechanizmusokra és stratégiákra is, „amelyek segítségével az individuum, a közösség saját életvilágát szervezi, s amelyek segítségével önmagát egy szélesebb kontextusban, társadalmi terekben és történeti időkben elhelyezi.” 43 Az oral history-nak, mint szubjektív forrásnak ez az igazi haszna, ez az, amiben előnye van az írott dokumentumokkal szemben. Így bár az alkalmazása sok munkával jár, beleértve az interjúkészítést, a feldolgozást és az interpretációt, megvan a haszna, s megéri a fáradozást. „Olyan történelem képe kerekedik ki e forrásanyag nyomán a történész kezében, mely észrevétlenül ötvözi magában a mítoszt és a valóságot… A történésznek ily módon kivételes lehetősége adódik rá, hogy ablakot nyisson az egyéni és kollektív tudat folytonos változásainak múltbeli folyamataira, melyben a tényeknek és a fantáziának, a jelennek és múltnak egyként megvan a helye.” 44 43 N IEDERMÜLLER , 1988. 383. 44 G YÁNI , 1988. 302.
