Levéltári Szemle, 63. (2013)
Levéltári Szemle, 63. (2013) 4. szám - VÖLGYESI ZOLTÁN: Az oral history kialakulása, nézőpontjai és forrásértéke
Völgyesi Zoltán 12 Etnology) már azzal a feladattal küldött ki kutatókat az államok nyugati vidékére, hogy viaszkorongon rögzítsék az őslakos indián törzsek énekeit és történeteit, mielőtt azok feledésbe merülnének. 11 A társadalomkutatásban a két világháború között terjedt el az interjúzás, többnyire abból a megfontolásból, hogy feltárják és bemutatassák azokat a körülményeket és életviszonyokat, amiben széles tömegek éltek ezekben az évtizedekben. A chicago-i városszociológiai iskola a városi élet közvetlen vizsgálatának és értelmezésének szükségét hirdette, ezért dokumentumok és statisztikák feldolgozása mellett már az 1920-as években résztvevő megfigyelésre és interjúkra alapozott kutatásokat végzett. Kutatói a társadalmi folyamatok és a szociális problémák vizsgálatakor figyelmet szenteltek az adatközlők élettörténeteinek is, s a városi bűnözésről alapkönyveket író Clifford R. Shaw több száz élettörténetet gyűjtött Chicago belvárosának nyomornegyedeiben. 12 A kutatási célú interjúkészítést felfedezte az amerikai antropológia is, amely az őslakos indiánok életét kutatva szintén elkezdte használni az élettörténeti módszert. Kapóra jött az interjú-gyűjtemények kialakításához a nagy gazdasági válságot követően, a New Deal közmunkaügyi hivatala, a Work Progress Administration által 1935-ben meghírdetett Federal Writer’s program, aminek keretében munka nélkül maradt írók, újságírók sokasága készíthetett interjúkat állami támogatással az ország minden részén, a legkülönbözőbb társadalmi rétegek tagjait megszólítva. 13 Az így létrejött óriási adatbázis legértékesebb részének a volt rabszolgák elbeszéléseiből álló gyűjtemény számít. 1936–1938 között az USA 17 tagállamából nem kevesebb, mint 2300 egykori rabszolgával készítettek interjút, amelyeket mikrofilmre vitték, majd 1941-ben 17 kö- tetben publikáltak. 14 Bár az oral history kifejezés korábban is ismert volt, a fogalom csak 1940-es évek Amerikájában kapcsolódott össze az interjúzás technikájával, s kezdte jelenteni azt, amit ma is értünk alatta. Donald A. Ritchie amerikai történész szerint ilyen értelemben elsőként az író és újságíró Joe Gould (Joseph Ferdinand Gould) használta abban a nagyszabású tervezetében, amit „An Oral History of Our Time” címmel a New York Times-ban tett közzé 1942-ben. Gould azzal az elképzeléssel állt elő, hogy megírja a leghosszabb könyvet, amit valaha írtak, az átlagemberekből álló sokaság „nem hivatalos” történetét, „azt, amit csak ők mondhatnak el munkájukról, szerelmi ügyeikről, ételeikről, mulatságaikról, kellemetlenségeikről és bánataikról” - méghozzá saját szavaik alapján, azt vallva, hogy „amit az emberek mondanak, az történelem”. 15 Ám a nagyszabású terv csak ígéret maradt, s Gould nem hagyott mást hátra, mint egy terminust, amit az utókornak kellett tartalommal megtöltenie. Az igazi áttörés az ugyancsak újságíróként indult, Pulitzer díjas író és történész Allan Nevins nevéhez fűződik, aki 1948 megalapította a new york-i Columbia Egyetemen az első oral history központot és archívumot, Columbia Oral History Research Office (OHRO) néven. Nevins már egy évtizeddel korábban, 1938-ban megírta nézeteit az amerikai történetírás megújításának szükségességéről a The Gateway to History című könyvében. Felismerte, hogy a modern kommunikáció és közlekedés korában az olyan személyes források, mint a 11 RITCHIE, 2003. 20. 12 S HAW , 1930.; S HAW , 1938. 13 VÉRTESI, 2004. 161. 14 A sorozat címe: Slave Narratives: A Folk History of Slavery in the United States from Interviews with Former Slaves. Az USA Kongresszusi Könyvtárában található interjú- és fotó gyűjtemény online oldala: Born in Slavery: Slave Narratives from the Federal Writer’s Project, 1936–1938. http://memory.loc.gov/ammem/snhtml/snhome.html 15 R ITCHIE , 2003. 22.
