Levéltári Szemle, 63. (2013)
Levéltári Szemle, 63. (2013) 3. szám - MŰHELYMUNKÁK - SZILÁGYI ADRIENN: Egy maradványuradalom birtokigazgatása a családgyűlési jegyzőkönyvek tükrében
Egy maradványuradalom birtokigazgatása a családgyűlési jegyzőkönyvek tükrében 59 Bolza József elnöklése alatt tanácskoztak arról, hogy a bírói zár alá vett jószágok elidegenítést hogyan lehetne elkerülni, hogyan lehetne családon belül tartani azokat, és az egyre elégedetlenebb hitelezőket miként lehetne kielégíteni. A Stockhammer részek megmentésére irányuló családi akció ellenére Stockhammer kénytelen volt birtokrészeit – ahogyan már fentebb említettük 1834-ben és 1839-ben – eladni. A kiárusításnak köszönhetően Békés vármegye több köznemes családja jutott a Harruckern örökségen belül birtokrészhez. Az új birtokosok természetesen nem ismeretlenek, és birtokszerzésük sem nevezhető véletlennek. Példának okáért tekintsük meg Csepcsányi Tamás 11 esetét, aki a családgyűlések talán legnagyobb „haszonélvezőjének” tekinthető. Csepcsányi az 1831. évben uradalmi fiskálisként, az 1832. esztendőben már a Stockhammer javak adminisztrátoraként tűnt fel a családgyűlésen. Az 1833. évi pozsonyi családgyűlésen, mint gr. Stockhammer Ferdinánd és hitvesének, gr. Stockhammer Johannának bírói zár alá vett javainak gondviselője volt jelen. Az 1838. évben Csepcsányi azonban már nem képviselőként, hanem birtokosként vett részt a gyűlésen. Helyi birtokosként később nemcsak a különböző küldöttségek élére nevezték ki, hanem, id. gr. Bolza József gyengélkedésének idején, a családgyűlés elnökének nevezték ki. Amíg tehát a ’30-as években a gr. Wenckheim, Bolza, Eszterházy, Batthyány, estenként a b. Bedekovich, a gr. Sztáray, a gr. Kárász család egy-egy tagja volt jelen a tanácskozásokon, addig a ’40es évektől – tehát már a Stockhammer birtokrészek eladását követően – Békés vármegye egyik-másik középbirtokos családja is a családgyűlés állandó résztvevőjévé vált. A családgyűlések résztvevőinek derékhadát ekkor már Csepcsányi Tamás, Omaszta Zsigmond, Simay Kajetán, Beliczay József, Kosztolányi Péter, Hellenbrandt János birtokosok képezték, az állandósult családi képviselők és közös tisztek mellett. A Pesten megtartott utolsó családgyűlésen természetesen ezek a birtokosok nem lehettek hivatalosak, hiszen csak a nemzetségi tagoknak volt joga dönteni a közös javak, jövedelmek végső felosztásáról. 12 11 KARÁCSONYI JÁNOS: i. m. III. 175. NAGY IVÁN: Magyarország családai czímerekkel és nemzékrendi táblákkal. I–XII. Pest, 1857–1868. III. 132.; KEMPELEN BÉLA: Magyar nemes családok. I–XI. Bp., 1911–1932. III. 99.; HÉJJA JULIANNA ERIKA: Békés vármegye archontológiája és prozopográfiája, 1715–1848. Gyula, Békés Megyei Levéltár, 2009. 277–278. – Csepcsányi Tamás (*1791 k., Selmecbánya) Turóc vármegyei nemesi család sarjaként 1812-ben tette le Pesten az ügyvédi vizsgát, majd 1813-ban költözött Békés vármegyébe. Fivéré- vel, Boldizsárral együtt még ugyanebben az évben igazolta nemességét Békésben. Turóc (1818), Csanád (1825), Bihar, Arad, Csongrád (1828) vármegye táblabírája, Csanád vármegye aljegyzője (1813), tiszteletbeli ügyésze (1813–1825), majd az endrődi, gyomai (1814), illetve az öcsödi uradalom fiskálisa (1814– 1815), a gróf Stockhammer család teljhatalmú megbízottja (1817). 1833-ban országgyűlési követnek vá- lasztották meg. 1839-ben felmentették gr. Stockhammer Karolina és Zsófia javainak zárgondnoki tiszte alól. 12 MNL OL P418 A. I. 14. 1853. július 11–12-én Pesten összehívott családgyűlés résztvevői: b. Wenckheim Terézia köröstarcsai birtokos; gr. Károlyi Lajos, mint Trautmannsdorf Józsefné szül. gr. Ká- rolyi Jozefa meghatalmazottja; gr. Károlyi György; gr. Apponyi Gyula, mint gr. Apponyi Györgyné szül. gr. Sztáray Júlia meghatalmazottja; gr. Wenckheim Antal, mint özvegy gr. Wenckheim Ferencné, szül. gr. Pálffy Borbála meghatalmazottja, ifj. gr. Wenckheim József, mint öregebb gr. Wenckheim József meghatalmazottja; gr. Wenckheim Rudolf; gr. Wenckheim Béla, mint b. Wenckheim Józsefné szül. b. Orczy Terézia meghatalmazottja, b. Wenckheim Viktor, mint b. Wenckheim László meghatalmazottja, Fejérváry Miklós, mint szül. Kárász Karolina meghatalmazottja; gr. Batthyány László, mint Festetics Vinczéné, szül. b. Wenckheim Franciska képviselője, Inkey József, mint Inkey Zsigmondné, szül. gr. Batthyány Antónia meghatalmazottja; gr. Mittrovszky Vladimir, gr. Stockhammer Herman, gr. Blanckenstein Károly.