Levéltári Szemle, 63. (2013)
Levéltári Szemle, 63. (2013) 3. szám - HISTORIOGRÁFIA - KATONA CSABA: Montaillou és Santena: Néhány gondolat a mikrotörténelem két klasszikusáról és (főleg) egyebekről
Montaillou és Santena: Néhány gondolat a mikrotörténelem két klasszikusáról… 45 nyos értelemben nincs fontos és fontosabb, csak történészi figyelem, történetírói irányzat van, kit-kit érdeklődése vezérel a fennmaradt adatok útvesztőiben. A nyilvánvalóan „elfogult” hivatali iratok esetében a történész feladata, hogy a kor lehetőségek szerinti ismeretében megpróbálja, amennyire lehet, elválasztani az ocsút a búzától. Nem teheti azonban meg, hogy félresöpri azokat, mert értéktelennek, túlzottan elfogultnak, koncepciózusnak látja őket, főleg nem arra hivatkozva, hogy korábban mások csak azokat tekintették hitelesnek (ily módon az itt elemzett két társadalomtörténeti alapmű egyike sem született volna meg). Egyebek mellett tehát ez (is) a történész felelőssége. Ismét Takács Tibort idézve: „A források nem önmagukért beszélnek, ha így volna, semmi szükség sem lenne a történészekre. A múlt eseményei akkor válnak történelemmé, ha jelentést társítunk hozzájuk. Ez a jelentésadó tevékenység a történész fő feladata, ami óriási szabadsággal, egyben nagy felelősséggel is jár.” Leegyszerűsítve a dolgokat: bizonyos ponton túl – előképzettség ide, elméleti felkészültség oda –, a történész (ha történész) kettesben marad a forrással. Ez tiszta és egyértelmű viszony. Farkasszemet néznek, nincs jelen senki más és ekkor a hagyomá- nyos szerep megfordul. A forrás faggatja olvasóját: el tudja-e olvasni, meg tudja-e érteni, képes-e arra, amit Johan Huizinga mondott, hogy a történész a régi iratok sorai között mindig az élő embert keresse? A történésznek pedig nincs más segítsége, mint korábban felhalmozott tudása és ismeretanyaga, amelynek révén megpróbálja feltárni az általa kutatott múlt egy töredékét az annak egyfajta lenyomatát őrző irat segítségével és annak megfelelő értelmezési keretet alkotni. Minden más valóban relatív, de ennek az útnak is megvan a maga veszélye. A fentebb idézett Karinthy-vers ugyanis így folytatódik: „És ha ez nem művészet: hát nem az, / De akkor nem is kell művészet.” (Ajánlva Simon Schamának). * * * MEGVALÓSULT AZ E-LEVÉLTÁR PROJEK Elkészült Európa egyik legfejlettebb, a modern kor kutatói igényeinek megfelelő levéltári nyilvántartó és archiváló rendszere jelentették be szeptember 26-án az Elektronikus levéltárat megvalósító Konzorcium vezetői a Magyar Tudományos Akadémián. A teljes mértékben Európai Uniós támogatásból létrejövő, 2,75 milliárd Forint költségvetéssel bíró projektet a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL), Budapest Főváros Levéltára (BFL) és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) 2008 óta fejleszti. „Azok a levéltári anyagok, melyek eddig jellemzően papír alapon voltak elérhetők, döntő részt a projekt befejezését követően elektronizálva, elektronikus formában lesznek elérhetően mindannyiunk számára.” – mondta el Vályi-Nagy Vilmos infokommunikációért felelős államtitkár.