Levéltári Szemle, 63. (2013)
Levéltári Szemle, 63. (2013) 3. szám - HISTORIOGRÁFIA - KATONA CSABA: Montaillou és Santena: Néhány gondolat a mikrotörténelem két klasszikusáról és (főleg) egyebekről
Katona Csaba 36 nak arra, hogy jobban megismerjék bírálatuk tárgyát, ezáltal pedig legalábbis a hitelesség látszatával vértezzék fel gondolataikat. Ez viszont már – ha csak érintőlegesen is – egy másik gondolatsor irányába is elviszi a recenzenst, ti., hogy az olvasók számára is meglehetősen idegen a társadalomtörténet. Egyfelől dühös horkantások kíséretében rendre abba – az árnyalatok halovány színeit is teljességgel nélkülöző (sőt nélkülözni akaró), csiszolhatatlan(nak tűnő) „vé- leménybe” – ütközik bele, hogy a „modernizmus” (a posztmodern) magukat törté- nésznek nevező, tévutakon tévelygő emberek hóbortja/hobbija, akik a „fontos és komoly”, elemzést kívánó folyamatok helyett „pitiáner” semmiségekre vesztegetik idejü- ket. Akad olyan értékelés is, amely a posztmodern térnyerését a marxista szemlélet irá- nyából pozicionálja: „A posztmodern nálunk is kifejezte és egyben erősítette a történelem »relativista« felfogását, megtörte a történettudomány oknyomozó jellegét, sőt az okokat és összefüggéseket kereső egyetemes magyarázó elméleteket politikai és hatalmi eszközökkel (is) perifériára szorították, és ezzel együtt természetesen a marxizmus pozícióit is radikálisan meggyengítették.” 7 Másrészt esetenként – de szerencsére nem jellemzően – belefut abba az álláspontba is, amely szerint a levéltárak dokumentumai csupán a hatalom sajátos néző- pontjának megfelelő, ily módon csekély forrásértékű iratok: mint már kifejtettem, ezt sem tudom elfogadni. A probléma egyebek mellett bizonnyal abban gyökerezik, amit fentebb már felhoztam, és amire Bácskai Vera a Korallban hívta fel a figyelmet: „párbeszéd, vita – leszámítva a jelenkori, inkább politikai, mintsem tudományos kérdéseket – szinte nem is létezik, e tekintetben rosszabb a helyzet, mint az 1980-as évek végén, vagy a ’90-es évek elején.” 8 E tényezők tehát sajnos meglehetősen határozott ecsetvonásokkal vázolják fel a kétféle irányzat képviselőinek – hadd mondjam így – diskurzusát. Ennek jó példája, hogy Gyáni Gábor a szakmai köztudat jelen állapotát egyenesen siralmasnak ítélte. Ugyancsak őt idézve: „Ha az általában vett történetírás, valamint a társadalomtudományok kapcsolatára gondolunk, akkor sommásan azt válaszolom a kérdésre: a viszony közöttük jelenleg gyenge, erőtlen vagy éppenséggel nem is létezik.” 9 Mindezt azért taglaltam hosszasan, mert levéltárosként és a már említett doktori iskola hallgatójaként ettől nem tudom magamat függetleníteni, de amit ennél lényegesebb: nem is akarok, ennek tükrében veszem tehát kézbe a fenti két kötetet. * * * Hogy végül konkrét példával is éljek: nem olyan régen három kötetről (Nyíregyháza, Gyöngyös és Eger városoknak a török kiűzésétől 1848-ig terjedő városigazgatóságáról szóló művekről) írtam egy közös recenziót az egyik legszínvonalasabb történeti folyó- irat számára. Kár is lenne tagadni, hogy némi tudatosság is volt abban, ahogy összefoglalóan kiemeltem, a kötetek megírásához, részletesebben: az egyes városi elöljárói funkciók időben és térben történő tartalmi változásainak megismeréséhez, a fogalmak egyes korszakok szerinti – eltérő tartalmat hordozó – tisztázásához, a méltóságsorok összeállításához, az egyes tisztviselők társadalmi hátterének feltérképezéséhez nélkü- 7 KRAUSZ TAMÁS: A kilencvenéves Eric Hobsbawm – ismét magyar nyelven. Múltunk, 52. évf. 2007. 2. sz. 303. 8 B ÁCSKAI – F ARAGÓ – G ERŐ – G RANASZTÓI – G YÁNI : i. m. 187. 9 B ÁCSKAI – F ARAGÓ – G ERŐ – G RANASZTÓI – G YÁNI : i. m. 203.
