Levéltári Szemle, 63. (2013)
Levéltári Szemle, 63. (2013) 2. szám - MÉRLEG - Adriányi Gábor: Documenta Vaticana historiam autonomiae catholicae in Hungaria illustrantia. Vatikáni okmányok a magyar katolikus autonómiáról 1891–1920 (Csiky Balázs)
Mérleg 82 A kötet kezdő évszáma aligha vitatható. Az időszak végéről pedig azt írja a szerző, hogy az első világháború, majd a Tanácsköztársaság diktatúrája nem kedvezett az autonómia egyházi jóváhagyásának, és miután a püspöki kar belátta, hogy az autonómia tervezett formájában megvalósíthatatlan, inkább az egyházközségek megszervezésében látta a megoldást. A szakirodalom fényében ezek a kijelentések némileg vitathatók. Egyrészt 1918-ban az őszi rózsás forradalom, az új politikai rendszer napirendre vette egyház és állam szétválasztását, ami a katolikus autonómia gondolatát nemhogy háttérbe szorította volna, hanem éppen ellenkezőleg, előtérbe helyezte. Csernoch hercegprímás is belátta, hogy az adott helyzetben szüksége van az egyháznak az autonómiára, és támogatta annak helyi szinten megjelenő szervezetei, az egyházközségek létrehozását. A Tanácsköztársaság bukása utáni új, ellenforradalmi rendszerben azonban már semmi nem veszélyeztette állam és egyház évszázadok óta meglévő, tradicionális együttélését, így az autonómiát sem látta már szükségesnek a püspöki kar. A magyar főpapok tehát nem az autonómia megvalósíthatatlanságát látták be, hanem egyszerűen nem akartak beleszólást engedni a híveknek még a nem hitéleti, gazdasági kérdésekbe sem. Az autonómia korlátozott formában, az 1930-as években az ország jelentős részén kiépült egyházközségi szervezet formájában jött létre, bár az egyházközségekben a híveknek jogaik alig voltak, a döntésekbe nem szólhattak bele helyi szinten sem. 1932-től az Actio Catholicának az egyházközségekre épülő magyarországi megszervezésével bevonták a világiakat az egyház tevékenységébe, de a hierarchia vezetése alatt, így a hívek autonómiaigényét, tevékenységi igényét ebben a formában sikerült más irányba terelni. A közölt szentszéki iratanyag egy része 1978-ban (XIII. Leó pápa haláláig, 1903-ig), más része 1985-ben (XV. Benedek haláláig, 1922-ig) vált kutathatóvá. A magyar történettudomány ezeket a szentszéki iratokat csak részben hasznosította, Adriá- nyi Gábor, Eördögh István és Érszegi Márk Aurél tanulmányaiban használta fel. Viszont csupán két olyan művet említhetünk, amely magát a forrásanyagot mutatja be, illetve dokumentumokat közöl. Az egyik Eördögh István könyve (A Rendkívüli Egyházi Ügyek Szent Kongregációja Levéltárának (Vatikánváros) a magyarországi egyházakra vonatkozó forrásai 1803–1903. Szeged, 1992.), a másik éppen Adriányi Gábor műve Prohászka Ottokár műveinek indexre kerüléséről. (ADRIÁNYI GÁBOR: Prohászka és a római index. Szent István Társulat, Bp., 2002.), amelyben számos iratot fakszimilében publikál az Index Kongregáció Levéltárából, amely ma a Hittani Kongregáció Levéltárában kutatható. Ezek alapján kijelenthetjük, hogy a katolikus autonómiára vonatkozó dokumentumokat közlő kötet az első forráskiadvány, amely a korszak szentszéki irataiból közöl válogatást, ezért úttörő munkának számít. Az iratok a szerző szerint több szempontból is jelentősek. Egyrészt gazdagítják a magyar történettudománynak a katolikus autonómiára vonatkozó tudását, másrészt nemzetközi jelentőségűek is, mivel a forrásanyag „azt is bizonyítani fogja, hogy [a katolikus autonómia – Cs. B.] kudarcával egy igen jelentős, a II. Vatikáni Zsinat szellemét jóval megelőző kísérlet bukott meg. Ha sikerül, máshogy alakul a magyar katolikus egyház élete, sőt impluzust adott volna az egyetemes egyháznak is. De elbukott. Nem az Apostoli Szentszék, a péteri tanítóhivatal hitbeli interpretációja miatt, hanem a római Kúria, a katolikus egyház adminisztratív intézményének döntése miatt, amely nem tűrte a laikusok, a hívők beleszólását az egyház ügyeibe” – írja Adriányi Gábor.
