Levéltári Szemle, 63. (2013)
Levéltári Szemle, 63. (2013) 2. szám - KILÁTÓ - ÓLMOSI ZOLTÁN: Habsburg Ottó állampolgársága
Ólmosi Zoltán 54 A belügy már a kezdeteknél is hárított. Az Országos Rendőrkapitányság Rendészeti Osztálya már 1989. július 17-én Habsburg Ottó „magyar állampolgárságának elvesztését tanúsító” bizonyítványt küldött a kérdés megoldásában legaktívabb szerepet játszó Konzuli Főosztálynak a Külügyminisztériumba. „Ezt Habsburg Ottó részére brüsszeli nagykövetünk kifejezett kérése alapján nem továbbítottuk.” – írta KÜM Konzuli Főosztálya október 3-ai feljegyzésében. Majd így folytatta: a külügyminisztériumi értekezlet úgy határozott, „készítsünk javaslatot arra, hogy Habsburg Ottót magyar állampolgárnak tekintjük […] politikai érdekeink fűződnek ahhoz, hogy nevezettet magyar állampolgárnak tekintsük”. A döntéshozó levelek, formanyomtatványok el is készültek: a Gál Zoltán belügyi államtitkárnak és Killényi Géza igazságügyminiszterhelyettesnek szóló levéltervezet szerint „nevezettet magyar állampolgárságától nem fosztották meg. Az 1939. évi XIII. tv-t hatályon kívül helyeztük. Ez jogi alapot teremthet arra, hogy Habsburg Ottó állampolgárságát távolléttel nem vesztette el, azt tehát folyamatosan fennállónak tekinthetjük.” Ez és a „Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa” részére, 1989. szeptember 22-ei keltezéssel írt levéltervezet Kovács László államtitkár leveleként ment volna ki Külügyminisztériumból. 23 Mellékletként még az Elnöki Tanács határozati tervezetét is elkészítették Habsburg Ottó állampolgárságáról: „Otto von Habsburg, az Európa Parlament tagja, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Habsburg Ottó magyar állampolgárságát fennállónak tekinti.” Érdekes, hogy az október 3-ai feljegyzés javaslata visszalépett e levéltervezethez képest. A megoldás elvileg visszahonosítás lett volna: „Az Elnöki Tanácshoz intézett beadványban kérnénk az Elnöki Tanácsot, hogy a visszahonosítási kérelem formai kellékeitől (írásbeli visszahonosítási kérelem, okiratok csatolása, stb.) tekintsen el. Az így lefolytatott visszahonosítási eljárást követően brüsszeli nagykövetőnk útján közölnénk Habsburg Ottóval, hogy magyar állampolgárnak tekintjük (a visszahonosítási eljárás említése nélkül). Az „eljárás ilyen módon történő lefolytatásának egyik – lényeges – negatívuma, hogy Habsburg Ottó visszahonosítását soha nem kérte, mivel abból indul ki, hogy ő magyar állampolgár.” A feljegyzésből az a fonák helyzet is visszatükröző- dött, hogy a visszahonosításnál „az állampolgársági eskü letételével válik magyar állampolgárrá. Ennek letétele nélkül a magyar állampolgárság nem keletkezik. Kérdéses, hogy az eskü megkövetelését – akár írásban, akár szóban – reális-e Habsburg Ottótól megkövetelni, elsősorban az eskü szövege miatt (… a dolgozó néphez hű leszek, stb.)” 24 A probléma súlyát az is növelte, hogy „mivel az utóbbi időben egyes pártok Habsburg Ottót kívánnák jelölni a köztársasági elnöki tisztségre”, ezért javasolták, hogy Horn Gyula külügyminiszter a kormány kabinetülésén vesse fel a kérdést. A feljegyzés a kérdést általában is kiterjeszti azzal, hogy a külföldön élő magyarok egy része szívesen tekintené magát magyar állampolgárnak. „Ezek számára a magyar állampol- 23 MNL OL XIX–J–1–j–1989–Ausztria–10–95–003128/5. (13. d.) – Az Elnöki Tanácsnak készült tervezet tájékoztató jelleggel ismertette Habsburg Ottó kérését, aki „a vele folytatott beszélgetéseken kifejezésre juttatta, hogy számára magyar állampolgárságának fennállása nem formai, lényegtelen kérdés, hanem ezt a maga számára rendkívül fontos elvi kérdésnek tekinti.” Ezért „egyértelmű politikai érdekeink” fű- ződnek Habsburg Ottó állampolgárságának fennállásához. A tervezet a folyamatos állampolgárság elfogadását javasolta – volna – a döntéshozó testületnek. E tervezetekhez készült egy a levél tartalmához hasonló, dátum nélküli feljegyzés is a Konzuli Főosztályon, amit eljuttatták Horn Gyula külügyminiszteren kívül több politikai vezetőhöz is. 24 MNL OL XIX–J–1–j–1989–Ausztria–10–95–003128/3. (13. d.)
