Levéltári Szemle, 62. (2012)

Levéltári Szemle, 62. (2012) 2. szám - DISPUTA - HORVÁTH J. ANDRÁS: Levéltárelmélet a posztmodernig és vissza

Levéltárelmélet a poszt

r"odernig és vissza Disputa Holland Ké^könyvtöP kívánja végigvezetni az olvasót a ma akár ingoványosnak is tekinthető posztmodern szemléletmódig és problémakörig. Amúgy a nagy holland alapvetés csaknem Ridener egyeden komoly európai hivatkozása. Minden egyéb, a temarizáció, a problémakezelés, a felhozott példák szinte kizárólagosan az amerikai, de főként a kanadai levéltári szakmai terepről valók. Ez persze érthető is, hiszen a levéltári gondolkodásnak, avagy levéltárelméletnek — amely valóban elmélet—, ezen újkeletű, az iratértékelést a legtágabb társadalmi összefüggésrendszerben értelmező változata főként az újvilágban honos.

4 így ezen szemléletmódtól jószerivel el is különül a hagyományos archiviszfika döntően német és francia gyökerű, klasszikus európai, tudománytörténeti fogantatású, segédtudományi megalapozottságú iskolája.

5 Szerző munkáját a három (jobban mondva négy) legjelentősebb levéltári alapvetés köré szervezi. Ezek: a proveniencia elvét, valamint a levéltári anyag kezelésének normáit leíró és kanonizáló ún. Holland Kézikönyv, a lényegében ugyanezen elveket megfogalmazó, ám a levéltári irat fogalmát ki is kitágító, egyben az anyag szervességét és egységét abszolutizáló angol Hilary Jenkinson műve; valamint az iratértékelést dinamikus módon felfogó, a tömeges irattermelésből fakadó iratértékelési kényszerhelyzetet kezelni szándékozó, tehát egyfajta válságmenedzseri szerepben mutatkozó amerikai Theodore R Schellenberg munkája.

6 Ridener ezen „iskolákat" mintegy szakmai fejlődési folyamatot, egyben felfogásbeli móduszokat követi nyomon. Majd ezt tetőzi be a körülbelül az 1970-es évektől kibontakozó, ma már posztmodernnek nevezett újfajta megközelítés, amely kezdetben szerényen csupán, mint társadalmi irányú orientáció jelentkezett, ám 3 MULLER-FEITH-FRUIN, 1910. 4 A modern levéltárelmélet összefogott, egyben plasztikus interpretációját nyújtja: Cook, 1997. 17-63. 5 Nagyvonalúan mellőzi például az egész ma már klasszikusnak tekinthető német levéltári iskola olyan főszereplőit is, mint: Hermann Meinerl, Adolf Brennecke, Johannes Paprit

vagv a maiak közül Angelika Menne-Harify s persze a szintén igen jelentós olasz Eugenio Casanovái is. 6 MULLER-FEITH-FRUIN, 1910.;JENKINSON, 1937.; SCHELLENBERG, 1956. -Jellemzőnek, egyben sajnálatosnak tartjuk, hogy sem a Holland Kézikönyvnek, sem Jenkinson, illetve Schellenberg művének mind ez ideig nincs magyar fordítása. A holland kézikönyvet a Holland levéltárosok Szövetségének megbízásából Samuel Müller jóban Adriaan Feitb és Robert bruin állította össze, s adta közre 1898-ban A levéltárak rendelésére és katalogizálására vonatkozó útmutató (Handleiding voor het orderten en heschrijven van archieven) címen. A mű német, olasz, francia és angol fordításai 1905-ben, 1908-ban, 1910-ben, illetve 1940-ben láttak napvilágot. A jelen áttekintéshez az 1910. évi fordítást használjuk. A klasszikus munka — mint ismeretes - a különféle szervek működése során keletkezett iratok levéltári átvételét követő eljárási elveket foglalja össze. Hat fejezetre oszlik, amelyek a következők: 1. a levéltári irategyüttesek eredete és összetétele, 2. a levéltári iratok osztályozása, 3. a levéltári leltárak szerkesztése, 4. leltárak készítése, 5. levéltári irategyüttesek leírására vonatkozó egyéb javallatok, 6. némely kifejezések és jelek szokásos használata. A mű ezen belül kereken száz szakaszra tagolódik, amelyek mindegyike egy-két mondatos alaptézist, majd annak példákkal megvilágított, hosszabb kifejtését tartalmazza. A sokat idézett első három paragrafus főtétele így hangzik: „A levéltári fond írásos, rajzokat tartalmazó és nyomtatott dokumentumok gyűjteménye, amelyet hivatalból kapott vagy készített valamely hivatalos szerv avagy annak hivatalnoka, feltéve, hog)' ezen iratok rendeltetése az volt, hogy az illető a hatóságnál vagy hivatalnoknál őrződjön meg." (1. §); „A levéltári fond egv teljes szerves egység." (2. §); „Magánszervezetek ügyvitele és hivatalnokai tevékenysége eredményeként ugyanúgy képződhet levéltári fond." (3. §). A legfontosabb első két rész további témakörei, illetve megállapításai a következők: értelmezés szempontjából elkülönítendök a levéltári iratok és intézmények (4. §); a fondok egymástól elkülönítendök (8. §); szerves fondok nem oszthatók meg (10. §); eredeti levéltári anyag elhelyezésekor tekintettel kell lenni annak integritására (12. §); levéltári anyag elhelyezésekor a képző szerv határozza meg az iratanyag körét (14. §); a levéltári fondot rendezni és rendszerezni kell (15. §); „A fond belső rendjének az eredeti szervezet sajátosságain kell alapulnia, amelynek nagyjából meg kell egyeznie annak a hivatalnak a szervezetével és beosztásával, amelyből származik." (16. §); ha lehet, az eredeti rendet kell helyreállítani (17. §); korábbi hibák kiküszöbölése érdekében ugyanakkor el lehet térni az eredeti rendtől (18. §); „Fond rendezésekor a történeti kutatás csak másodsorban jöhet szóba." (19. §); a legfontosabb irattípusok összegyűjtésének szükségessége (20. §); az a hely dönt az irat sorsáról, ahol eredetileg keletkezett (21. §); nem szabad szétszedni az aktákat, mert nem ismerhetjük létrehozásuk motívumait (22. §); különálló iratok visszahelyezendők eredeti helyükre (26. §); ne hozzunk létre mesterséges csoportokat, hanem a már létezőkbe illesszük be a különállókat (28. §). A Holland Kézikönyv magyar recepciójára vonatkozóan lásd SZEKFŰ, 1924. 23.; HEERINGA, 1928. 54. skk.; HERZOG, 1928. 32.; SLNKOVICS, 1940-1941. 20.; VARGA, 1938. 28-35.; EMBER, 1969. 8. 25