Levéltári Szemle, 62. (2012)

Levéltári Szemle, 62. (2012) 1. szám - KECSKEMÉTI KÁROLY: Levéltár és emlékezet. Levéltári paradoxonok

Intézményfenntartói s%erve%etrends%er módosulása — újfajta kutatói igények jelentkezése — körirat és magánirat elmosódó határai nemzeti emlékedet országos és helyi vonatkozásai — eltérő iratértékelési szempontok — posztmodern levéltár: egy fokozottan hagyományokra építkező szakmai kultúrát ért megannyi „provokatív"felvetés. Ugyanakkor csaknem bizonyosak lehetünk benne, hogy a kilátásba helyezett új levéltári törvényben is már számosat viszontlátunk ezen megközelítések kö'zúl. Magától értetődő, hogy a magyar levéltári közösséget ért fenti kihívások a szakmai publikációk tekintetében is lépésváltást igényelnek. A. Szemle szerkesztősége a továbbiakban ezért fokozott figyelmet kíván szentelni az eddig csak kevéssé méltányolt újfajta szempontok mennél szélesebb körű megismertetésének. Mindazonáltal fontos körülmény az is, hogy az újszerű megközelítéseket a szakmai hagyományok és gondolkodásmód történetifolyamatának ismeretében, arra mintegy reflektálva értékeljük. Hagyomány és megújulás közös szemléleti igényét, egyszersmind a lehetséges perspektívákat vetítifól az alábbi írás is. KECSKEMÉTI KÁROLY LEVÉLTÁR ÉS EMLÉKEZET LEVÉLTÁRI PARADOXONOK Konferenciánkon a kulturális örökség és a nemzeti emlékezet szinte minden intézményes és elvont komponenséről szó lesz.

1 Ebbe a kontextusba kell illeszteni a levéltárakat, ami azt jelenti, hogy szüntelenül szem előtt kell tartani a nemzeti emlékezet két másik intézményes univerzumát: a könyvtárit és a múzeumit is - a közös célokat, gondokat és technikákat egyfelől, a specifikus feladatokat, nehézségeket és kényszerűségeket másfelől. Kezdjük mindjárt, bár csupán utalva a főbb mozzanatokra, a történelmi háttérrel. Az eddig ismert legrégibb — négy-ötezer éves — levéltárakat a Közel-Keleten ásták ki a régészek. Az egykori anatóliai, szíriai, mezopotámiai és iráni királyságok (Mari, Ugarit stb.) ezrével készítették és tartották rendben diplomáciai, közigazgatási és kincstári cserép-irataikat. Az írásos jogbiztosítás uralkodott az egész ókori mediterrán világban, de az évezredek irattermelésének csak parányi töredéke maradt meg: ékírásos cserepek rég eltűnt városok romjai között és - hála az egyiptomi klímának - papirusztekercsek. (A könyvtárak a levéltárakkal egyidőben születtek, ugyanazokon a vidékeken, nem jogok, hanem a kollektív emlékezet fennmaradásának biztosítására. Nem szerződéseket, adólajstromokat és kormányzósági jelentéseket őriztek, hanem kultikus szövegeket, költeményeket, évkönyveket és filozófiai, geometriai, csillagászati és történeti írásokat.) A középkori Európa nem felejtette el az írást, de az újjáéledt jogbiztosító írásbeliség csak a 12. században kezd általánossá válni. Az írott jog elterjedésének következtében, a fejedelmi udvaroktól és érsekségektől kezdve le a városi céhekig és nemesi birtokokig minden intéz1 A tanulmány eredeti változata elhangzott „Kulturális örökség, kulturális közvagyon" című konferencián. (Országos Széchényi Könyvtár, 2004. november 22—23.) Megjelent: Kulturális örökség - társadalmi képjelet. Szerk. GYÖRGY PÉTER, Kiss BARBARA, MONOK ISTVÁN, Bp., 2005. 93-104. 5