Levéltári Szemle, 62. (2012)

Levéltári Szemle, 62. (2012) 3. szám - HÍREK - A Fiatal Levéltárosok Egyesületének IV. Tudományos tábora Badacsonyban (Décsey Sándor —Mihalik Béla)

Hírek Az első szekció nyitóelőadásában Verseny: Péter állam és egyház kapcsolatáról, szétválásáról szólt a tanácsköztársaság idején. Míg az 1945 utáni időszakban ez a kérdés már jóval alaposabban vizsgált, az 1919-es események ennek árnyékában kevésbé ismertek. Az előadó megállapította, hogy a tanácsköztársaságban keveredett a szociáldemokrata és bolsevik elemek az állam és egyház szétválása terén. Tehát szó sem volt, nem is lehetett demokratikus szeparációról. Macher Péter előadása a Magyar Altalános Kőszénbányatársulat második világháború alatti 1938—1944 közötti történetét vette górcső alá. Az előadó áttekintette a részvénytársaság szervezeti felépítését, valamint a tulajdonukban lévő bányák gazdasági teljesítményét. Mindez kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy egy rendkívüli történelmi helyzetben, a világháború egyre nyomasztóbb árnyékában egész közeli bepillantást nyerhessünk egy vállalat működésébe. Szintén a negyvenes évek, de már a második világháború utáni gazdaságtörténet egyik érdekes aspektusáról szólt Kántor Balázs előadása. Az előadó a vas-, fém- és gépipar szerkezeti átalakulását vizsgálta a fordulat éveiben, 1948—1949-ben, amikor az élet minden területén, így a vállalatok igazgatása terén is egyértelművé vált a kommunista dominancia. így ez a referátum egyfajta hidat képezett Macher Péter és Világi Dávid előadása között, hisz egyszerre vizsgálta történetileg részleteiben, mikroszinten egy iparág változását, és adott egy globális rálátást a megváltozó történeti-politikai helyzet gazdasági vetületére. Mindez tehát előzménye volt Világi Dávid előadásának, aki szintén 1945 utáni gazdaságpolitikai vizsgálódásait mutatta be, nevezetesen a Népgazdasági Tanács szerepét elemezte a testület fennállása során. Ennek keretében megvizsgálta a kapcsolatát más fontos szervezetekkel, így például a Minisztertanács Államgazdasági Bizottsággal. A személyi összetételt vizsgálva feltárta, hogy a Tanács és a Bizottság tagjai közt komoly összefüggés mutatkozott. Áttekintette a Tanács szervezetét, ezen belül levéltári szempontból kitért az ügyiratkezelésre, iktatási rendszerre. Végül megvizsgálta a Tanács 1952. évi megszűnésének körülményeit. A munkásőrség és ezen belül a tapolcai alakulat történetét vizsgálta meg előadásában Mayer Jácint. A szervezet „jogelődje" a Rendezői Gárda volt, amelyet a Szociáldemokrata Párt működtetett, ennek megszervezése a tanácsköztársaság idején szerepet játszott Stromfeld Aurélnak köszönhető. Ezt a mintát akarták a kommunisták átvenni 1945 után, ám 1956 után különböző elképzelések feszültek egymásnak. A cél a munkásság fölfegyverzése volt, de úgy, hogy ne tűnjön föl, hogy a pártnak lesz egy saját fegyveres alakulata. Az 1957. évi 10. törvényerejű rendelet szabályozta feladatait: államvédelem, ellenforradalmi kísérletek ellen, a „dolgozók kérésére" alakuljanak meg, a pártházak, ipari létesítmények, párt- és állami rendezvények biztosítása. Tapolcának különösen fontos volt, hogy 1966-ban a település városi rangot nyert. Mayer Jácint azt vizsgálta, hogy közigazgatási átalakulásnak megfelelően a helyi munkásőr alakulatot miként szervezték át. Ilyen volt az 1970-es években lezajlott nagy fegyver-állomány csere is. A munkásőrség az 1989. évi 30. számú törvénnyel szűnt meg. Bényei Balázs a Kincstári Vagyonigazgatóság és jogelődszervezeteinek szervezeti változásait mutatta be a rendszerváltást követő másfél évtizedben. Az igazgatóság feladatairól az 1995. évi privatizációs törvény és államháztartási törvény szólt először. Az állami tulajdonosi feladatot ezen keresztül gyakorolták, jogi személynek minősült, és a pénzügyminiszter felügyelte. A kincstári vagyon három fő csoportja az ingóságok, a társasági részesedések, illetve az ingadanok voltak. Jogelőd szervezete az 1990. január l-jével megalakult, egy évre létrehozott Pénzügyminisztérium Zárolt Állami Vagyont Kezelő és Hasznosító Intézmény volt, amelynek a munkásőrség vagyonának hasznosítását és folyó ügyeinek lezárását is végre kellett hajtania. Feladatköre azonban fokozatosan bővült, így 1991—1995 között, mint Kincstári Vagyonkezelő Szervezet működött tovább, amely pl. egyházaknak visszaadandó ingatlanok ügyének intézésével, költségvetési intézmények elhelyezésének megoldásával foglalkozott. A Kincstári Vagyonigazgatóság 1996-ban alakult meg a KVSZ utódjaként, s 2007-ben olvadt be a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőbe. Feladata volt a tulajdonosi jogok gyakorlása, a Magyar Állam képviselete, a hasznosítás (vagyonkezelés, értékesítés), és a nyilvántartás, amely azonban mai napig nincs megnyugtatóan rendezve). Bényei Balázs az igazgatóság szervezetét általánosságban tekintette 98