Levéltári Szemle, 62. (2012)

Levéltári Szemle, 62. (2012) 3. szám - MÉRLEG - Szovjet diplomáciai jelentések Magyarországról a Hruscsov-korszakban (Feitl István)

MÉRLEG SZOVJET DIPLOMÁCIAI JELENTÉSEK MAGYARORSZÁGRÓL A HRUSCSOV-KORSZAKBAN A kötetet összeállította, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta: BARÁTH MAGDOLNA. Napvilág Kiadó - Politikatörténeti Intézet, Bp., 2012. 494 p. Szovjet forráséhségünk kimeríthetetlen, így mohón vetjük rá magunkat minden újabb dokumentumkötetre, amely ismereden szempontból világítja meg az 1945 utáni magyar történelem meghatározottságait, és mozgásterét a nagy keleti posztsztálini birodalom perifériális területeiről. A hiányérzetünk enyhül, de nem csitul, hiszem oly gazdag anyagot sejtünk a moszkvai levéltárak rejtekéből, amit képzeletünk segítségével is nehéz körbeérni. Baráth Magdolna immár a második önálló könyvvel járul hozzá a magyar vonatkozású szovjet levéltári források közkincscsé tételéhez. S mi lehetnek közvetlenebb irategyüttes, mint a szovjet nagykövetek jelentései. A 2002-ben megjelent kötet 1956. október 23-ával zárult, a mostani a Hruscsov-korszakból válogat. Érdekes ez a „Hruscsov-korszak" meghatározás, de az iratok keletkezésének határpontjai szempontjából mindenképp pontos, és a magyar-szovjet legfelsőbb vezetés oldaláról is érthető, ha a két első titkár személyes jó viszonyára, már-már barátságára és az ebből adódó szoros politikai kapcsolatra gondolunk. Éppen emiatt az első ember és a mindenkori szovjet nagykövet viszonya a negyvennégy Kádárral folytatott beszélgetésről szóló jelentés alapján az 1956 előtti dokumentumokhoz viszonyítva visszafogott és hivatalos, sőt olykor barátinak sem tekinthető. Ez az Andropovot váltó és a konszolidációs hónapok kellős közepén érkező Jevgenyij Ivanovics Gromovhoz kevéssé, utódaira nagyon is érvényes. A szovjet-magyar viszony stílusának megváltozására ki is tért Kádár János a Gy. F. Stikowal folytatott egyik 1960. márciusi párbeszédben. Ez azonban nem jelenti, hogy Kádár olykor ne kívánt volna ezen a csatornán is üzeneteket küldeni Moszkvának - Magyarország diplomáciai mozgásterének tágulásával - különösen nemzetközi kérdésekben. Érzékelhető például, hogy az 1959-es - az első általa vezetett — VII. pártkongresszus előtt igyekezett a nagykövetet is bevonni tervei szovjet legitimációjának megszerzésébe. O és más magyar vezető célzatosan panaszkodott Romániára. A szokásosnál vitathatatlanul nagyobb jelentősége volt a nagykövettel való találkozásnak Hruscsov leváltásának időszakában. Olykor azért személyes megnyilvánulások is olvashatóak Kádártól. Ezek különösen érdekesek. Stikovot egy alkalommal például kioktatja, hogyan kellene változtatni a merev és rossz hatásfokú szovjet követségi gyakorlaton, hogyan lehetne lazítani és hasznossá tenni a szovjet fogadásokat. V. I. Usztyinovnak másutt nyíltan beszél Kodállyal kapcsolatos politikai magatartásuk motívumairól. A szovjet-magyar viszony változásairól egyébként a kötet értékes bevezetőjéből részletes képet kapunk. Baráth Magdolna ismerteti a diplomáciai érintkezésre vonatkozó előírásokban végbemenő változásokat, benne Kádár János említett viszonyát a szovjet nagykövetekhez. A követség különféle képviselőinek vigyázni kellett, hogy ne keltsék valamifajta felsőbb hatalom ellenőrének benyomását. A követi beszélgetések szintjén alig-alig volt látszata a szovjet belpolitikai beavatkozás szándékának. Baráth Magdolna joggal mutat rá arra, hogy az ötvenes évek végétől fokozatosan növekedett a legfelső, vagy felső szintű kapcsolatoknak nemcsak a száma, de jelentősége is, ezen belül az informális együttlétek, a fehér asztal mellett beszélések, vadásza67