Levéltári Szemle, 62. (2012)

Levéltári Szemle, 62. (2012) 3. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - KÁLNOKI KIS TAMÁS: Kilencven éve született a papír-, a mértékek- és mesterségek magyar krónikása: Bogdán István, a történelemtudomány doktora

Káinoki Kis Tamás A Szombathelyi Pamutipar c. könyvének

1

6 kutatás- és írástörténete módszertani szempontból briliáns (171-es dosszié: Szombathelyi Pa[mutipar] Levelezés). Példa arra, hogy hittel és elszántsággal ma is vizet lehet fakasztani a sziklából (esetünkben üzemtörténetet). A Pamutipar munkadossziéjából — sajnálatunkra — most csak egy levelet vehetünk elő. Ebből való az alábbi néhány sor: „Kedves Csics! Ha szabad a családi becenevén szólítanom, mert csak annyi a jogcímem, hogy [.Vonászi] Ede a leányom keresztapja. Lehet, hogy nem emlékszik rám. De talán mégis, ha írom, hogy kopasz fejem és ronda bajszom elég jellegzetes, meg hogy még mindig az Orszfágos] Levéltár Közp[onti] könyvtárának vezetője vagyok, no meg hogy utoljára - ha jól emlékszem - néhány éve, nyáron, [Donász;] Edééknél találkoztunk. S ha most már valahogy emlékezetébe jöttem, kirukkolhatok fene nagy kérésemmel." (Bogdán István levele Krajevszky Gizellának, 1968. augusztus 24.) íme egy Bogdán önarckép-vázlat, karikírozva. Amit veszni hagyni kár lett volna. Egyébként ez volt az a műve, amelyen emberfeletti nyugtalansággal dolgozott. És azt írta, hogy: „Meg kel!próbálnom a napi 24 órát meghosszabbítani." Ne higgyék, hogy (az Isten-kísértést) nem próbálta meg. (Bogdán István 1968. november 11-én kelt levele Czupi János igazgatónak.) Megpróbálta, de nem sikerült. Az Isten-kísértő ugyanis szívinfarktust kapott. Bizonyíték erre az a levél, amelyet az apa csak tollba mond(hat)ott fiának, ő pedig aláírásával hitelesített utóirattal egészített ki. Szövege a következő: „Hétfőn, mielőtt a lektortól megérkezett volna az anyag szívinfarktust kaptam, mozdulatlanul kórházban fekszem. A végleges szöveg megírása ezért késni fog. Minimum 6 hét múlva kerülök olyan állapotba, hogy érdemben foglalkoztassam vele. Szíves türelmét kérve, jó egészséget kíván Bogdán István. P. s.: Apám rendkívül rossz állapota miatt, az ügy stagnálása alatt, könyvével kapcsolatos ügyeket én intézem. Kérem, hogy postáját hozzám irányítani szíveskedjék. A fent diktált időpont érzésem szerint kicsit hosszabb lesz és belátó türelmüket még inkább igénybe veszi." (Bogdán István és ifj. Bogdán István 1968. november 19-én kelt levele Czupi János igazgatónak.) Közhely, hogy minden jó, ha a vége jó. 1970. március 19-én a Szombathelyi Pamutipar igazgatója (Ügyintéző: Vasi Fjerenc]) értesítette a szerzőt, hogy napvilágot látott a kötet, s abból 20 tiszteletpéldányt postáztak címére. (Czupi István igazgató, Szombathely, 1970. március 19-én kelt levele Bogdán Istvánnak.) A papíripar múltjának feltárása és megírása után Bogdán István minden energiáját latba vetve mértéktörténeti kutatásainak kiteljesítése felé fordult. Erre - mai ismereteink szerint — a Műszaki Könyvkiadó Vállalatnak írt 1973. június 27-én kelt levele a tanú. Kiadástörténetét ennek és a következőknek is megírtam (de hely hiányában - jelen megemlékezés keretei között — erre nem térhetek ki). Kár, mert munkásságának talán még a papírtörténeti kutatásoknál is monumentálisabb részét mértéktörténeti trilógiája teszi ki, ami ráadásul olvan kézikönyv, amelyik megkerülhetetlen, s egy valamire való kárpát-medencei könyvtár polcáról nem hiányozhat. Ezért csak a 3. kötet egyik lektorának, Ember Győző akadémikusnak, az Országos Levéltár hajdani főigazgatójának véleményéből idézzek néhány mondatot: „Bogdán István történész a Magyar Országos Levéltár könyvtárának vezetője, azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a haZai történettudomány egyik fehér foltját, a történeti metrológiát kiszínez}, történeti mértékeinket feltárja, kataszjerezi, rendszerezi, metrikus értékeit megállapítja. A hossz- földmértékeket tárgyaló két kötetet már korábban megírta, az első megjelent, a második megjelenés előtt áll. A továbbiakkal ez a harmadik kötet foglalkozik, feladatát tehát megoldotta. Már az eddig írtakban említettek alapján kétszer kell kalapot emelnem a szerző előtt. Először azért, mert napjaink szokásától eltérően egy nehéz vállalkozást nemcsak megkezdett, hanem be is fejezett. Másodszor azért, mert ezt a munkát nem egy személynek, hanem egy intézeti munkaközösségnek illett volna elvégeznie. 1

6 A Szombathelyi Pamutipar Története, 1899—1967. [közread. A Magyar Történelmi Társulat Üzemtörténeti Szekciója]. Szombathely, 1969. 64