Levéltári Szemle, 62. (2012)

Levéltári Szemle, 62. (2012) 1. szám - DISPUTA - SIMON ISTVÁN: Gondolatok egy konferencia kapcsán

Disputa pártként — olykor a közvélemény számára álcázottan — demokratikus köntösbe, nemzeti retorikába csomagolta törekvéseit. És itt fogalmazom meg a történész számára furcsán hangzó fejtegetéssel kapcsolatos másik észrevételemet. Horváth Attila jogilag abszurdnak tartja a „párt" kategória használatát a bolseviki típusú szerveződések esetében, azzal az indoklással, hogy ez a kifejezés „hazugság, mert Leninék jogilag terrorista csoportot hoztak létre a hatalom megszerzése érdekében, majd a hatalom részeként már átalakultak, az államigazgatás részei lettek. Ezen a ponton 1945 helyett már 1918 lesz az „állampártiság" fogalmának időhatára, mert a jogtörténész szavai szerint az KMP 1918 és 1945 között a szovjet párt fiókszervezeteként működött hazánkban. A morális igazságtétel szükségessége mellett, felhívnám a figyelmet a tényszerűség fontosságára is. Ilyen leegyszerűsítő megállapítással ingoványos talajra lépünk. Mert igaz, hogy a proletárforradalom, illetve proletárdiktatúra megvalósításának indoklásával, céljából hatalomra kerülő orosz bolsevikok „vörös fasizmust" valósítottak meg, több millió ártatlan áldozat élete árán, de ezt formailag, és tartalmilag is csak egy fegyelmezett bürokratikusán centralizált keretben tehették: pártként. Mit kezdjünk akkor a másik antidemokratikus eszme képviselőivel a német nemzetiszocialistákkal, vagy az olasz fasisztákkal? Velük kapcsolatban fel sem merül, hogy megkérdőjelezzük történészként vagy jogászként a „párt" kategória használatát. Ne essünk hasonló hibába, mint az ún. marxista történetírás: koncepcióba illeszthető sematikus ábrázolás, leegyszerűsítő definíció-gyártás. A konferencia, szakmai érvek mögé bújtatva, a politikai környezet olyan üzenetét erősítette, amely régi reflexeket idézett fel a jelenlévők egy részében. A „bármit, bárhol megtehetünk" érzés, mentalitás eluralkodása (a kultúra területén is) tovább görgeti, tovább élteti az antidemokratikus attitűdöt. Emlékezzünk, milyen — jogos - félelmek és tiltakozások kísérték 2002ben a Terror Háza körül kialakult (szakmai és politikai támadásokból következő) bizonytalanságot. E sorok írója is ott volt a Terror Háza megnyitását kísérő demonstráción 2002 februárjában. Az akkori kiállás (részemről is) egy méltánytalannak gondolt, és a demokrácia kultúrájától idegennek tartott, ízléstelen támadás (kKende-könyv - jól időzítetten a választási hadjárat — ezzel a közbeszéd - része lett az Orbán Viktor lejáratására készített könyv. D

R. KENDE PÉTER: A. Viktor. Kendeart Kiadó, Bp., 2002.) elleni tiltakozás is volt. A Peyer Károly Társaság ügyvivőjeként - többedmagammal — a szocialista-liberális kormány tevékenysége alatti demokratikus mentalitástól idegen jelenségek ellen is megfogalmaztam nyilatkozatokat, amelyek viszont sajnos akkor nem kaptak (sajtónyilvánosságot. A demokrácia hitelessége gesztusokban, elegáns lépésekben is mérhető, érzékelhető. A konferencián elhangzottak alapján leginkább megszólítottak (Politikatörténeti Intézet Levéltára) jelen lévő képviselői a „hallgattassék meg a másik fél is" elve alapján kívántak reagálni az elhangzottakra. Sajnos elmaradt a rendezők részéről ez a gesztus, így a teljes „győzelem" tudatában zárulhatott a konferencia. Történészként is jó lenne hinni abban, hogy a konferencia üzenete, illetve annak „tálalása" csak egy nem eléggé átgondolt forgatókönyv volt a szervezők részéről, és a szakmai viták kívül maradnak a szellemi-ideológiai iszapbirkózáson. Ez minden érintett közös érdeke. 24